A történelem nem kívánsághangverseny és az élet nem habostorta! Különösen érvényes ez a mondás a háborúkra és a forradalmakra!Ezek nagyon megváltoztatják az egyes emberek és családok életét!
Így volt ez 1849-ben is!! Erről szól az alábbi értekezés… Hogy mi lett a márciusi ifjakból felnőttkorukban?

Valamennyiükből a helyzet csinált forradalmárt és a történelmi pillanat forrasztotta össze a nevüket. Megírják a történelemkönyvek, hogy 1848 március 15-én reggel találkozott Petőfi, Jókai, Vasvári és Bulyovszky, hogy a 12 pont alapján eldöntse: mi a teendő? Munkájuk végeztével átsiettek a Pilvax kávéházba, hogy csatlakozzanak az ott várakozó radikális fiatalokhoz. A tömeg egyre nőtt és a radikális fiatalok történelemformáló csoportosulássá váltak.

Nevük egyszer s mindenkorra összeköttetett, bármi is lett a későbbi sorsuk.
1848-ban legtöbbjük a 20-as éveiben járt, iskolájukat valamely vidéki városban kijárták és Pestre kerültek egyetemre, tanulmányaikat folytatni, újságot írni, stb. Nem voltak közöttük nemesi származásúak, arisztokrata is csak egy volt közöttük: Nyáry Albert, aki 1848 hajnalán látványos gesztussal i-re cserélte föl a neve végén díszelgő y-t.

Nem véletlen tehát, hogy az ifjak többsége polgári karriert épített. Apáik is így tettek már. A magasabb politizálás, a megyei közgyűlés, az országgyűlési képviselőség a nemesség felségterületei volt… Néhány hónap elteltével foszlani kezdett a márciusi egység és további életük már egymástól függetlenül folyt. De lássunk közülük egynéhányat!

Petőfi Sándor 1847 szeptembere óta nős volt. Biztos jövedelme nem volt. Júlia, a felesége sokba került. Divatosan öltözködött, fiúsra vágatta a haját, szivarozott és arra bíztatta a fiatal feleségeket, hogy tagadják meg a szerelmet a férjüktől, ha az nem  akar elmenni a szabadságharcba! Gyermekáldásra eleinte nem gondolhattak. 1848. március 15-e óta joggal várhattak boldogabb időket. Az ifjak tanácskoznak, időnként össze is vesznek. Petőfi nincs mindig közöttük. „Otthon van dolga” – mondja. És kilenc hónap múlva megszületik Zoltán fia. Majd jön a segesvári csata, felesége félőrülten bolyong Erdélyben, keresi férjét, de nem találja, sem élőn, sem halva! Költői hősies sors, olyan halál, ahogyan előre megjövendölte. (Egy gondolat bánt engemet)

Jókai Mór. Március 15-én a színpadról szerez magának kokárdát és feleséget. Sokan megbotránkoznak: nagy a korkülönbség, idős hozzá a menyasz-szony: Laborfalvi Róza, a színésznő. Petőfi ettől fogva nem barátja Jókainak. De a házasság, a menyecske bevállik: megmenti férjét a börtöntől, netán akasztófától. Hamis iratokat szerez számára, bujtatja vidéken. Később teher lesz a számára az asszony: elpanaszolja Jókai, hogy sok a barátnője Rózának és sok hangos madarat tart, amelyek zavarják munkájában.

Vasvárival is mindennap történik valami! Amíg szónokol egy népgyűlésen, ellopják a kabátját. Betörők jártak a lakásában, elvitték az iratait, a jegyzeteit. Pesten verik a zsidókat. A budai zsidók Vasvárihoz fordultak oltalomért. Lóra ült, átment Budára, hogy lecsillapítsa a kedélyeket…

Bajza János nemes ember és földbirtokos. Neki nem jött jól a jobbágyfelsza-badítás. Felesége sopánkodik, a férj leinti: „Nemde ezért kűzdöttünk?
Az asszony megkéri Kossuth Lajost, hogy a férjét neveztesse ki a Nemzeti Múzeum igazgatójának, mert a mostani nem jól végzi dolgát, és nem jó hazafi! Nagy jellem, kis hibával!

A forradalom bukását pénzügy pánik követi. Ez minden család életét felforgatja, hiszen az emberek szabadulni akarnak a Kossuth bankóktól. A beváltó helyek előtt nagy a tolongás, összeverekednek az emberek. Tompa Mihály, a költő és lelkész dühös cikkben önti ki mérgét… Itt jegyzem meg, hogy a Cservenka család hagyománya szerint a veresegyházi Harmat-tanyán volt a Kossuth bankóprés.

Elzúgott a forradalom és jött a megtorlás! Aki él, annak számára a legfőbb dolog a túlélés. Kossuth Lajossal kb. 15 ezer ember menekül Törökországba.

Kevesen csinálnak karriert, sokan tönk-remennek. Kölcsey Ferenc rokonához, Kálmánhoz írja a Parainesisét. De Kálmán Komárom várában meghal: fegyvertől, vagy kolerában, ma sem tudjuk!

Vasváriné Teleki Blanka is Erdélyt járja. Keresi férjét és nem tudja, hogy feleség-e még, vagy már özvegy?

Sok író ül börtönben. Pl. Madách Imre is. Amíg ő nincsen otthon feleségét meglátogatja régi udvarlója. „Gyarlóság, asszony a neved!” – írja később Madách „Az ember tragédiájá”-ban.

Vörösmarty Mihály is bujdosik. Egy szatmári erdészkunyhó ajtajára karcolja a vergiliusi sorokat: „Nos patriam fugimus” (Bújdosunk a saját hazánkban!)

Van, akinek elméje bomlik meg. Bajza Józsefben, a költőben a honfibánat az ifjúkorban megszerzett vérbajjal jelent-kezik: idegroncs, betegesen falánk.A szőlőt csutkástul falja föl, a tésztát kifőzés előtt nyersen eszi, a családja nyomorog…

Irinyi József, a gyufa feltalálója nyugat felé menekül. Grazban elfogják és Haynau halálra ítéli. Másnap kegyelmet kap…,de megtapasztalja a halálfélelem éjszakáját.

Szomorú halála lett Irinyi Józsefnek is. 37 éves korában elment egy nőegyleti bálba. Február volt, nem vett föl télikabátot, megfázott, tüdőgyulladást kapott. Vérhányástól mocskosan találtak rá a többnapos halottra, magányos ágyán. „Női voltak, de senki nem vigyázott rá….”

A menekültek közt  a legszomorúbb a sorsa Petőfi barátjáé, Kerényi Frigyes. Amerikába tart, két napig hánykódik a tengeren, kiszálláskor vízbe esik és több betegséget is elkap. Nem bírja a nehéz farmermunkát, félőrülten bolyong kietlen vidékeken, egy kemencében találnak rá holtan.

 Folytathatnám a márciusi ifjak sorsának bemutatását,amikor felnőttek lettek. Voltak, akiknek sikerült az életük, voltak akik rosszul jártak, tönkre mentek. Többen annak az osztrák császárnak a szolgálatába álltak, aki ellen ifjú korukban harcoltak.

A nagy Vörösmarty Mihály, a költő kérdezi: „Mi dolgunk a világon?”

A válasz is tőle való:

„Kűzdeni, erőnk szerint a legnemesbekért!”

2004. március            

Pásztor Pál

Ismét kedves lelki tanítónk munkáiból szedtünk egy írást elő, a ránk hagyott hagyatékból. Kérdezhetik Önök , Kedves Olvasók miért is idézgetünk Tőle oly nagy kedvvel?

Nos, lapozgatván, olvasgatván írásait olyannak éreztem, mintha ma, 2007-ben íródott volna e dolgozat, intvén a mai és leendő forradalmárokat, hogy bár ünnepünk példás időket dicsőit, de a benne szereplő emberek sajnos, a forradalmak után nehéz sorsot éltek meg.  Tanulságok a ma emberének?

Izzíthatjuk a parazsat és okozhatunk óriási nagy tüzeket, de a nagy világégések után is maradnak túlélők, és emlékeznek!

S a tömegek sorsa nem változik, csak reménykedhetnek, hogy ők is osztozhatnak a kiválasztottakkal a felhalmozott javakon.

2007. március 10.                                Emma

Publikálta null