Szinergiák éneke  
Európa 2015-ben, stratégiai elemzések Magyarország várható gazdasági és társadalmi fejlődéséről  

A Friedrich Ebert Stiftung és a Táncsics Alapítvány által 2006. november 29-én megrendezett konferencia jóvoltából kicsit betekintést nyerhettünk egy olyan tudós-boszorkánykonyhába, ahol jövőtervezés zajlik.
Ez így önmagában elég ijesztően hangzik, pláne, ha némi szkepszissel viseltetünk a jövőre vonatkozó forgatókönyvekkel kapcsolatban. Ebben a konyhában azonban nem volt különösebb csodaszer, hacsak az nem, hogy három, egymástól teljesen eltérő diszciplínával foglalkozó szakember megkereste a közös hangot. A három mesterdalnok Ágh Attila, Tamás Pál és Vértes András voltak, akik közel másfél éve írják együtt a „szinergiák énekét”, a Magyarország 2015 projektet. A projekt ötlete 2005 elején merült fel, jelenleg is folyik mintegy száz kutató és több tucatnyi kutatóműhely részvételével. A munkacsoportok szorosabb együttműködése 2006 decemberében várható, így ekkorra valósul meg az eredeti koncepció, miszerint a középtávú fejlesztések sikerének, eredményességének kulcsa a különböző ágazati politikák összehangolásában rejlik, a szinergiák együttmozgásában. Az értelmezési keretet az EU Lisszaboni Stratégiája adja, a diskurzus szövetét annak sajátos, magyar igényeknek megfelelő teljesítése. Milyen alapokról indulunk? Mik a társadalomban rejlő kiaknázatlan lehetőségek? Mik a gyengeségeink? Mely területeken elkerülhetetlen erős szintű állami beavatkozás?
           A kutatás maga négy területet fog össze: az intézményi reformok irányvonalairól Ágh Attila, egyetemi tanár tartott előadást, aki saját kutatása mellett az egész projektet is koordinálja, koreferátorként jelen volt Nizák Péter, a Soros Alapítvány igazgatója, aki a civil szektor speciális helyzetével kapcsolatban tett fel formabontó kérdéseket. A versenyképesség növelésének feltételeivel Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke, a hagyományos közgazdasági gondolkodás fonákjával pedig Pataki György közgazdász ismertette meg a jelenlevőket. A társadalmi környezetről, a tudásalapú társadalom mibenlétéről és a fenntartható fejlődésről Tamás Pál, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója, valamint Farkas Katalin a SZTE címzetes főiskolai tanára referált. A tudománypolitikai reformok céljairól Hargitai Gábor, az Oktatási és Kulturális  Minisztérium Tudománypolitikai Főosztályának vezetője szolgált felvilágosítással irdatlan mennyiségű dia segítségével, a foglalkoztatáspolitikai víziókat Kovács István Vilmos, az NFÜ Fejlesztéspolitikáért felelős elnökhelyettese festette meg.
             A konferencia záróakkordja egy meglehetősen hevessé váló panelvita volt, melynek során a civil társadalmi szervezetek képviselői nyilatkoztak reformról és lerohanásról, társadalmi igényekről, másolásról és arról, ki melyik szemétdombon kapirgál, egyébként kifejezetten meggyőzően.
             Az előadók abban egyetértettek, hogy reformokra szükség van, minden általuk vizsgált szférában. Az intézményi átalakulás központi kérdése az államigazgatási szervek, azon belül is a központi kormányzat reformja. Olyan dinamikus, ugyanakkor erős intézményrendszert kell létrehozni, mely rugalmasan reagál a globalizáció kihívásaira. Ágh Attila egy olyan „fejlesztő állam” képét rajzolta meg, mely felülről integrált, de alulról építkező, így egyszerre stabil és mobil.
             A versenyképesség dimenzióinak bemutatása során Vértes András roppant lehengerlő előadása egyszerre éreztette, hogy egyfelől pocsékul állunk, másfelől rontani is tudunk rajta, ugyanakkor bíztatott, fejlődni is képesek vagyunk, ha valóban akarunk. A magyar gazdaság rendkívül differenciált, sokféle vállalattípus jelen van: a legtöbb esetben életképtelen mikrocégektől kezdve a növekvő, vagy éppen vegetáló kis- és középvállalkozásokon át a multicégekig. Vannak előretörő, vannak kínlódó ágazatok, vannak virágzó és leszakadó kistérségeink. A legfontosabb problémák a K+F-re fordított források struktúrája és mennyisége, a tudástőke rossz felhasználása, valamint, hogy sok pénzből is képesek vagyunk keveset tenni. Nem beszélve a makrogazdasági egyensúlyról, leginkább annak hiányáról. Mindezen nehézségek közül kiemelkednek a környezetvédelem és az oktatás témakörei. Nem tudunk olvasni, egyszerre vagyunk túl- és alulképzettek, nem beszélünk nyelveket. Az iskolarendszer nem hatékony, viszont rendkívül igazságtalan. És nem figyelünk oda a környezetünkre sem, kiemelkedően nagy ökológiai lábnyomot hagyva így a bioszférán. Valljuk be, kicsit nagy lábon élünk minden szempontból, és még csak nem is kifejezetten jól....és hogy mi a vége? Az még nincs, szerencsére, a hallgatóság érdeklődésének jóvoltából és az idő szűkössége miatt a párbeszéd folytatódik ezen a honlapon, a kutatások szintén a műhelyekben, a társadalom felkészülése a reformokra pedig az utcán, magunk között. Beszélgessünk, hogy együtt működjön!
Braun Anna