Bicikli túra a ökogazdaságba
Derüs októberi péntek volt, mikor a püspökszilágyi iskolások biciklire kaptak, hogy meglátogassák az ökogazdaságot Püspökhatvanban. A Kiskövesnél jobbra fordulva erdei ösvényeken vezetett az utunk és bizony sokszor csak nyögve és a kerékpárt tolva tudtunk a hegytetőre felkaptatni. Alig több mint egy óra múlva mégis ott álltunk a gazdaság bejáratánál. Mivel kicsit korán érkeztünk, ezért amíg várakoztunk vezetőnkre, addig kipróbáltuk az ott álló fa játszóteret. A gazdaságban először a mangalica malacokat néztük meg, majd a teheneket látogattuk meg. A lovaknál egy órás lovaglás várt minket és persze ló és csacsi simogatás. A gazdaság ebédlőjében megkóstolhattuk a finom bio joghurtot és vásárolhattunk házilag készített sajtokat. Sajnos nagyon gyorsan eltelt az idő és visszafelé sok kaptató várt ránk. Az erdőben többször megálltunk megpihenni és bogyókat, növényeket gyűjteni és megcsodálni az őszi erdő szépségeit. Kora délután volt már mikor kis csapatunk bekerekezett Püspökszilágyra. Élményekkel teli, de fáradtságos kiránduláson vettünk részt. A helyi közvéleménykutatás szerint azért érdemes volt elindulni és szívesen elmennének a gyermekek további kerékpáros túrákra is.
| |