Pest megyei közgyűlés
Szabó Imre elnökletével az első félév utolsó ülését tartotta meg június 30-án Pest Megye Közgyűlése. A testületnek mintegy harminc előterjesztésről kellett döntenie. Egyebek mellett megvitatták a katasztrófavédelem helyzetét, határoztak a százhalombattai Regionális Autista Központ működésének anyagi támogatásáról. Javaslatot fogadtak el a civil szerveződéseket támogató pályázatokról, s jóváhagyták több, a megyei közgyűlés által támogatott közalapítvány működéséről szóló beszámolót. Pest megye katasztrófavédelmi szempontból meglehetősen kritikus terület. A 186 település közül 59 veszélyeztetett, ahol árvizekre, belvizekre lehet számítani, tűz vagy robbanásveszélyes üzemek működnek, vegyi anyagokkal dolgoznak, ahol nagy tömegeket befogadó áruházak működnek. Ilyen város például Százhalombatta és Pilisvörösvár. De Pest megyében a legsűrűbb az úthálózat, s ezeken a pályákon tekintélyes mennyiségben szállítanak veszélyes anyagokat is, de a súlyos közlekedési balesetekre is nagyobb az esély, mint máshol. Idén jócskán volt részünk a legkülönbözőbb természetű rendkívüli eseményekben. Volt árvíz, belvíz, pirotechnikai raktárban bekövetkezett robbanás és még sorolhatnánk tovább. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője, Nagy Zsolt, Pest Megye Közgyűlésének azonban még nem ezekről, hanem a 2005-ös esztendő történéseiről számolt be, s jellemezte szervezete felkészültségét is. A tavalyi év lényegesen szerencsésebb esztendő volt. Ebben persze közrejátszik az is, hogy az elsősorban tűzoltókból álló szervezet jól működik, megfelelően kiképzett. Mint azt a közgyűlés is megállapította, alapos a megelőző munka és az ellenőrzés is. A katasztrófavédelmi igazgatóság legfontosabb feladata a megelőzés, a rendszeres ellenőrzés, a védelmi tervek folyamatos korszerűsítése. Tavaly 114 ilyen átfogó ellenőrzést hajtottak végre. Ennek is köszönhető, hogy Pest megye területén katasztrófa, katasztrófahelyzet nem alakult ki. Ugyanilyen fontos a szolgálatok magas színvonalú működésének fenntartása. Tavaly 6457 esetben kellett riasztás miatt kivonulni, ebből 3257 alkalommal tűzesethez, 3200-szor műszaki mentésre. Sok volt az erdőtűz, a csapadékos időjárás miatt a szivattyúzás.
| |