Galgamácsa 7. falunapján – 2005. június 26-án -   a Galgamácsai Hagyományőrző Egyesület Hímző Szakkörének munkáiból kiállítás nyílt a Vankóné Dudás Juli Emlékházban, amelyet Ikvainé Sándor Ildikó néprajzkutató, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága Ferenczy Múzeumának főmúzeológusa nyitott meg. Az alábbiakban a megnyitón elmondott beszédét tesszük közzé.


    Szép hagyománnyá vált Galgamácsán, hogy – immár 7. alkalommal – Szent Iván nap közelében nemcsak a nyári napfordulóhoz kötődő tűzugrás szokását elevenítik fel, hanem reggeltől estig tartó, vidám falunapot rendeznek a legkülönfélébb programokkal, s a közös ünneplésre a szomszédos Galga-menti községeket is meghívják.
    Ilyenkor emlékezünk Galgamácsa neves szülöttére, Vankóné Dudás Julira, akinek kezdeményezésére a község egyik nevezetessége, ez a Falumúzeum, s a kerti színpad létrejött, ahol lehet ünnepelni, a megőrzött hagyományokat bemutatni, ahol az Ő emlékére alapított díjak átadásra kerülnek, s ahol a falu értékeit kiállításokon rendre be lehet mutatni.
    Így került sor most erre a kiállításra is, a legújabb galgamácsai fehérhímzések bemutatására.

    A fehér hímzéseknek nagy hagyománya van Galgamácsán, valamint a Galga-menti községekben. Az ország más vidékeihez képest – hiszen máshol is hímeztek fehér vászonra fehér fonallal-, itt tovább őrizték ezt meg, csak természetesen más jellegű formában és mintakinccsel. Ezért is beszélhetünk Galga-menti hímzésekről.

    A hagyományokat őrző társadalmakban mindig jelképes értelmet kapott az öltözetnek, vagy egyes darabjainek színe, formája, anyaga.
Fontos szabályai alakultak ki az öltözködésnek a viseleti alkalmak szerint is.
    Vankóné Dudás Juli, - aki nekem mindig Julóka marad – leírta könyvében, Galgamácsa színpompás viseletében a fehérrel hímzett, keményre vasalt ruhadarabokat: a fejkendőt, zsebkendőt és a gyönyörű nyakravaló kendőt a nagy ünnepek első napján viselték, templomba menet. A nagylányok, menyecskék legünnepibb öltözékéhez tartozott.
Ilyen ünnepi alkalom volt karácsony, húsvét, pünkösd első napja, a váci búcsú, a máriabesnyői búcső, és Úrnapja. A különböző Mária ünnepeken és az aratási felvonuláson is fehéret viseltek, mikor a díszes aratókoszorút a templomba vitték, De fehérbe öltöztek a lányok akkor is, ha fiatal halottat kísértek utolsó útjára.
    Régen fehérrel hímezték ki a vőlegény ing elejét, a lányok fél ingjeinek ujját, egyes községekben a komakendőt, vagy ajándékos kendőt, a keresztelőre vitt gyermek pólyatakaróját, a gyermekágyat eltakaró „felkötőlepedőt”, a halotti lepedőt és párnát, vagy a tisztaszobában a párnavégeket, a sublóttakarót, stb.

    A fehérhímzések motívumait előzetes megtervezés után vagy kézzel rajzolták elő, vagy ütőfákkal nyomták az anyagra.
Nagyon jelentős dolgot tudtam meg néhány napja, mikor itt jártam megnézni a kiállításra kerülő kézimunkákat. Eddig, mivel semmi adat nem volt ár, úgy gondoltuk, hogy Galgamácsán leginkább kézzel rajzolták elő a mintákat, vagy más faluba vitték az anyagot drukkoltatni, mert itt senkinek nem volt ütőfája. Most elmondták a kézimunkázó asszonyok, hogy Filó Andrásné foglalkozott régen drukkolással, s az ütőfái is előkerültek. Sőt Serfőző Józsefné padlásán is találtak drukkolófát.
    Pesti Juci néni elbeszélte, hogy csak kevesen voltak, akik saját maguknak ki tudták rajzolni a mintát. Ízlésüket inkább úgy nyilvánították ki, hogy a drukkolófák között válogattak aszerint, hogy a minták milyen sorrendbe kerüljenek egymás mellé. Elmondta, hogy Filó Andrásné úgy drukkolt, hogy puha filc anyagra kékítőt öntött, abba mártotta a drukkolófát. A kékítő a hímzés utáni mosással könnyen kiment, nem hagyott nyomot.
    Az eddig legrégebbinek ismert galgamácsai fejkendőt múzeumunk őrzi. 1898-ból származik. Ennek a kendőnek a sarkában koszorú alakú minta van, amelyen tisztán látszik, hogy ütőfával készült, nem szabadrajzzal.
Érdekes lenne összehasonlítani az előkerült drukkolófákat a meglévő, felgyűjtött hímzésmintákkal, hátha megállapítható lenne néhánynak az eredete.

    A fehér hímzés történetéről, jelentőségéről már beszéltünk, most szóljunk a kiállításról és a kiállított hímzésekről.
    2003. decemberében néhány asszony megalakította a Galgamácsai Hagyományőrző Egyesület Hímző Szakkörét Gulyás Magdolna Szervezésével, melyet 2004. áprilisában be is jegyeztek.
    A szakkör igen sikeresen működik, mert ez alatt az egy év alatt már két pályázaton is részt vettek. Tavaly ősszel Gödöllőn szerepeltek nagy sikerrel. Most pedig épp tegnap nyílt meg Mezőkövesden a „Százrózsás hímzéskiállítás”, amelyre szintén bejutottak.
    E kiállítás tehát a Hímző Szakkör egy éves munkáját mutatja be. Kisebb-nagyobb terítőket, fejkendőt, vállkendőt, kiskötényt, szalvétákat, kenyeres terítőket stb. láthatunk: - egyszóval sok olyan szép dolgot, amely a mai háztartásoknak díszére válik.
    Felsorolom az asszonyok nevét is, akiknek műveit itt látjuk:
    Vankó Andrásné, akinek 80 éves édesanyja, Lestyák Istvánné leányától kedvet kapva, ő maga megtervezett egy szép terítőt, s mindjárt ki is hímezte.
    Szelepcsényi Juci, aki a hímzés mellett a tervezést és előrajzolást is sikerrel gyakorolja.
    Turcsán Jánosné és
    Oldal Istvánné, akik szintén igen szép munkákat készítettek, és megkapta a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetést, majd kiváló munkáival megszerezte a népi iparművész címet is. Ezzel – kimondhatjuk - , hogy az általa mindig tisztelt és szeretett Dudás Juló nénje örökébe lépett.

    Ha megfigyeljük a kiállított terítők szerkezeti felépítését, azt látjuk, hogy általában hármas tagozódásúak. A hímzések legszélén van a slingelés, vagy cakkozás. Ezek belső felén helyezkedik el egy, két, vagy három lyukú sor, vagy a nagyobb cakkokba „macskanyom” kerül. A slingelés után körbefut egy, néha két – vagy három koszorú, vagyis mintasor, majd a sarkokban helyezkednek el a főmotívumok, a sarokvirágok.
    Tessenek megfigyelni, hogy milyen sok változata van mindegyiknek! És külön elnevezésük is van!
    Pl: a szegélyek elnevezései:
Kiscakli, egyes cakli, hármas cakli, hegyes cakkos, kerekcakli, nagy cakli, vagy kistaréj, nagytaréj, stb.
    a belső sor motívumai:
egyes koszorú, macskanyomos koszorú, hullámos koszorú egy lyukkal, hullámos koszorú három lyukkal, macskanyom, kettes luk, galáriskoszorú egyes lukkal, stb.
    A sarokmotívumok legjellegzetesebbike a szívvirág és a patkóvirág, vagy patkó. Mindegyiknek számtalan változata van. Szebbnél szebbek. Vannak kisebbek, nagyobbak, díszesebbek.

       A fejkendő hátsó, jól látható sarkába pl.  mindig szép, gazdag virágú hímzést tettek. A megkötős sarokba, és a nem látható sarkába kisebbet. De ha a két szemben lévő sarokba különböző nagy motívumot hímeztek, akkor felváltva lehetett viselni. Egyszer egyk, másszor másik mintát láttatták.

    Figyelmükbe ajánlom még a sok szép mai hímzés mellett azt az éppen 100 éves fejkendőt, ami egy 95 éves néni tulajdona. Olyan jó állagú, mintha most készült volna. Gyönyörű a hímzése, a piros korona és az apró pontok csodálatosan kiemelik a szép fehér mintát.

    Befejezésül hadd fejezzem ki örömömet és elismerésemet, hogy a hímző szakkör elindult. Remélem, egyre többen kedvet kapnak feleleveníti hímző tudásukat, a fiatalok meg felbuzdulva eztán fogják megtanulni és továbbvinni ezt az idősektől átvett szép hímző mesterséget.