"A cenzúra a legnagyobb bűn. Nincs tett, amely mind a természettel, mind a keresztény vallással oly homlokegyenest ellenkeznék, mint a cenzúra, nincs bűn, mely vele nagyságra mérkőzhetnék.    Táncsics Mihály ( 1799 - 1884)
1847-ben ezekért a szavakért ítélték el Táncsics Mihályt és vetették börtönbe. Vajon miért volt ez akkora bűn, hogy a Stancsicsból Táncsiccsá magyarított ki tanítónak, hogy előbb bujdosnia kellett, majd lecsukták?
Abban a korban éltek akkor, amikor a nagykegyelmű urak bátrak elkérték az újságok kefelevonatát, bele írtak, kihúztak a cikkekből, sőt akár betilthatták azt az újságot, újságírót, aki túl sokszor volt bátor kiállni az igazáért.
Március 15-én nem csak Nemzeti dalt, a tizenkét pontot, Petőfit, Vasvárit, a márciusi ifjakat ünnepeljük, hanem a szabad sajtó napját is. Azon a napon nem az volt a legnagyobb tett, hogy összetoborozták az egyetemi ifjúságot és a szemerkélő esőben el merték mondani a szabadság szavait, hanem az, hogy ezek után lefoglalták a nyomdagépet és cenzúra nélkül kinyomtatták ezeket a gondolatokat.
„A szabad sajtó a tökéletesség szüleménye, mert ha valakit megtámad, csak embert, vagy annak véleményét támadja meg: vagy igazat mond róla, vagy nem igazat, ha igaz, nem vét, nem sért, ha pedig nem igaz az amit valakiről állít, nem azt sérti, akit megtámadott, hanem a sajtó magát teszi csúffá.”
Vajon miért volt fontos felmenni a budai várba? Miért kellett a tömegnek kinyittatni Táncsics börtönajtaját? És miért kellett Pesten a Nemzeti Színházban megszakítani a Bánk bán előadását bemutatva a kiszabadított írót?
Azért, hogy a nép láthassa, hogy 1848 március 15-től kezdve, senkinek nincs joga megállítani a szabad szellemet, senkit ne küldhessenek börtönbe gondolataiért, senkinek az újságját, cikkeit el ne kobozhassák, meg ne csonkíthassák. Egyszóval 1848 március 15-től megszűnt a cenzúra Magyarországon.
Vajon ez Táncsics érdeme volt, vagy csak vétlen, szürke eminenciásként belecsöppent a nagy napok forgatagába?
Táncsics gondolatai, írói munkássága, már az 1830-as években is azt mutatták, hogy forradalmi, lázító eszméket vallott. Nem volt jó politikus, túlságosan nyílt volt, körömszakadtáig kiállt az általa igaznak tartott eszmék: a társadalmi igazságosság, a szabadság eszméi mellett
Sem családi tragédiák, sem börtönévek, sem nélkülözések nem törték meg a hitet a tudás és a tanítás erejében, bizakodást a jövő nemzedékeiben, a nemzet felemelkedésében:
„… mit kívánhat akármelyik józaneszű halandó, s főképp a különféle életpályára lépett ifjú ember megszerezni, hogy azok által boldogulhasson? Kívánnia kell oly kincset szerezni, mi egész élete folytán s a sírig is az övé marad: mitől semmiféle balsors meg nem foszthatja soha, az emberi méltósága, szabad akarata, szellemi fensősége, melynél fogva az önkény zsarnoknak vak eszközévé nem alacsonyulhat.”