Lendvai
Ildikó, az MSZP parlamenti frakciójának vezetője, a váci Madách Imre
Művelődési Központban mutatta be a sajtó képviselőinek Pest megye
MSZP-s képviselőjelöltjeit. Kárpáti Zsuzsa az 1-es választókerületben
indul.
BEMUTATKOZÁS ÉS HITVALLÁS
Ha megnézik a fényképemet biztos emlékezni fognak rám. Láttak már
valahol. Talán a piacon, vagy településük valamelyik utcáján esetleg
egy rendezvényen vagy egy ünnepségen. Talán beszélgettünk is egymással
családról, gyerekekről vagy gondokról amiket meg kéne oldani. De az is
lehet, hogy csak a TV-ben látott mikor országgyűlési képviselőként, az
MSZP frakció nevében nyilatkoztam valamely egészségügyi, szociális,
vagy területfejlesztési kérdésről.
De ha még nem hallott rólam, tisztelettel bemutatkozom : Kárpáti Zsuzsa
vagyok, két gyermek, egy fiú és egy kisleány édesanyja. Ápolónőként és
szociológusként szereztem diplomát. Immár négy éve képviselem
szocialista országgyűlési képviselőként, hitem szerint az itt élők
érdekeit.
Négy éve, amikor még csak képviselőjelöltként ismerkedtem
választókerületünkkel, olyan sok kedves őszinte, nyílt emberrel volt
szerencsém találkozni, akik olyan sok megoldandó problémát soroltak fel
nekem, hogy azt gondoltam, - Őket nem lehet cserben hagyni, Nekik, és
talán minden itt élőnek szüksége van rám.
Ezt így gondolom ma is !
ELSZÁMOLÁS
Egy munkáját becsülettel végezni akaró képviselőnek bizony sok teendője
akad. Szolgálnia kell mindenek előtt azokat akik rábízták gondjaikat,
akik itt élnek ebben az országban, ebben a választókerületben. És a
vállalt feladatokat csak lelkiismeretesen lehet elvégezni! Csak így
érdemes, mert így tisztességes!
És erről be kell számolni !
Az MSZP országos listáján mandátumot kapott országgyűlési
képviselőként, és ennek a választókerületnek elkötelezett híveként,
támogatásommal, pályázati források előteremtésével, a települések
áldozatvállalásával hoztunk létre fontos fejlesztéseket.
Ilyen volt például a kemencei kisvasút hídpillérének a megerősítése, a
Naszályvölgye-Börzsöny TÉSZ létrehozása, vagy a Kóspallagot Szokolyával
összekötő út. A Kóspallagi Önkormányzat testülete az 1961-ben elázott
út rendbetételéért Kóspallagért Emlékérmet adományozott nekem, ami
számomra nagy megtiszteltetés.
Sokat dolgoztunk azért például, hogy Galgagyörkön és máshol is
épüljenek új belső útak, hogy Kisnémedin rendbe tehessük a konyhát, és
a kúriát, vagy hogy Püspökszilágyon megszépülhessen a Művelődési
Ház.
Én azok közé a képviselők közé tartozom, akik a parlamenti aktív
jelenlétet is fontosnak tartják! A közel négy év alatt eddig 144-szer
szóltam hozzá, 242 indítványt adtam be más képviselőtársammal együtt,
és 25 indítványt önállóan.
Csak három ezek közül:
- Mit tesz a Kormány a hátrányos helyzetű kistérségekben élők szociális biztonságáért?
- Fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztonságáért szóló törvény módosításáról.
- Az eltemettetés anyagi terheinek enyhítéséért.
Mindezek mellett járom a választókerület településeit, és megpróbálok segíteni a gondokon.
Sokan már csak Zsuzsának szólítanak! Számomra ez a legnagyobb megtiszteltetés! Köszönet érte!
TERVEK ÉS ÍGÉRETEK
A választókerület országgyűlési képviselőjeként, rendszeresen meghívom
a települések polgármestereit, hogy a folyamatos együttműködésünkkel
tudjuk hatékonyan elvégezni a fontos területfejlesztési feladatokat.
Úgy mint:
- A települési infrastruktúrális beruházásokhoz előteremthessük az anyagi erőforrásokat!
- A háziorvosi szolgálattal nem rendelkező települések egészségügyi ellátását mihamarabb megoldjuk.
Dolgozni fogok azért, hogy a bogyós gyümölcsök termesztésével
foglalkozók bevonását bőviteni lehessen a TÉSZ termelést elősegítő és
értékesítő tevékenységébe! Megállapodást kötöttünk egy hűtőházzal a
térségben. A termelőknek garanciát nyújtunk a felvásárlási árakhoz. A piacra jutás támogatásával e tevékenységet is gazdaságossá tesszük.
Képviselőként feltétlen lobbizni fogok a közbiztonság javításáért, hogy
ahol még nincs, minden 1500 lakosnál nagyobb településen, legyenek
Körzeti megbízotti Irodák. Tenni fogok azért, hogy a települési
Polgárőrségek nagyobb anyagi forrásokkal rendelkezhessenek!
Kevés itt a hely, hogy minden tervemet leírjam, és nem is ez a lényeg!
Egyet azonban biztos tudok, dolgozni fogok megvalósításukért! Mint
eddig!
Kérem támogasson szavazatával, én ajánlom magamat !
A KOPOGTATÓ CÉDULÁKÉRT IGAZOLVÁNNYAL RENDELKEZŐ MUNKATÁRSAIM SZEMÉLYESEN LÁTOGATJÁK MEG ÖNT.
Február 6-tól megnövekedett időben várják munkatársaim észrevételeiket
tapasztalataikat, javaslataikat a 28/385-705 telefonszámon.
|