Falukarácsony Kisnémedin
Idén
rendhagyó módon szabadtéri rendezvénnyel kedveskedtek az Önkormányzat
és a Kisnémedi Művelődési Ház dolgozói a falu lakosságának.
A művelődési Ház mögötti szabadtéri színpadnál élő jászolt állítottak
fel, ahol birka és kecskék voltak láthatók a gyermekek nagy örömére. A
műsort Gyöngyösi Helga télköszöntő verse után a Kisnémedi
Faluvédő Egyesület Hagyományőrző Kórusa kezdte dalaival. Utánuk a
kisóvodások műsora követett, ahol dallal verssel köszöntötték a
Karácsonyt. Idén megelevenedett a betlehemi történet az iskolások
műsorában. Felvonultak a pásztorok és a három királyok, az angyalok,
még a betlehemi csillag is megelevenedett. Műsorukat végig dallal
kísérte a háttérből a KIFE kórus is. Ismert és kevésbé ismert
karácsonyi dallamok szólaltak meg. Reméljük jövőre a nézőközönség is
bekapcsolódik az éneklésbe.
Az est további része már melegebb környezetben, a Művelődési Házban
folytatódott. Édelman György polgármester úr köszöntője után átadták az
idei év Díszpolgára címet a Hagyományőrző kórus tagjainak. A műsor
komolyabb részét Gelle Hunor és Cserepka Erika furulya és zongora
játéka zárta.
Amíg a felnőttek a vacsorát elfogyasztották a gyermekeknek mesejátékkal kedveskedtek a szervezők.
A falukarácsony rendezvényét idén is nagy érdeklődés övezte. Bizony
vannak olyan események a közösség életében, amikor jó összejönni és
együtt ünnepelni.
X.
| |