2005.december 21-én került sor iskolánkban a hagyományos Ki Mit Tud? megrendezésére.
Lázas készülődés folyt a téli szünet előtti hetekben. Mindenki
izgatottan várta ezt a kellemes szórakozást ígérő napot. Szerdán reggel
zsúfolásig megtelt a tornaterem, a szülők, nagyszülők is szép számban
eljöttek a műsort megtekinteni.
Ízelítő a műsorszámból:
Nagyon sokan megmutatták zenei tudásukat furulyán, metallofonon,
hegedűn, zongorán és klarinéton. Hallhattunk népdalcsokrot, szép
verseket, meséket, prózákat. Nagyon tetszettek a közönségnek a táncok
és a jelenetek is.
A zsűri külön értékelte az aló- és felső tagozat produkcióit. A
legjobbakat lismerő oklevéllel és édességgel jutalmazták meg, ezenkívül
minden szereplő kis meléktárgyat (ceruzát, matricát, díszdobozt) kapott.
Kiemelkedően teljesítettek:
Szafián Márton - Hegedű
Jakab Zsófia - klarinét
Guba Valéria - vers
Budavári Enikő - próza
A Hóvirág című jelenet a 4. Osztályosoktól
Az első osztály tánca
Puskin: Mese a halászról és a kis halról - pódiumjáték
A 8. Osztály előadásában.
A délelőtti közös program az 5. Osztály meghitt, karácsonyi műsorával
záródott, amit község lakói is megtekinthettek a délután folyamán a
művelődési házban.
Váchartyáni Általános Iskola
Diákönykormányzat