Politika a kulturális médiában?
Karácsony
van, és az IKSZ újság is születésnapját ünnepli. Éppen hetedik éve,
hogy megjelentünk Püspökszilágyon, Kisnémediben és Váchartyánban. Első
lapszámunk óta egy folyamatosan változó világban tanultuk meg, hogyan
kell Magyarországon olyan helyi újságot csinálni, amely ennek a
régiónak, az itt élő embereknek a közös tulajdona, őket szolgálja.
Mindig olyan újság készítésére törekedtünk, amely a maradandó
értékeket, a helyi kulturális világot, a helyi patrióta törekvéseket
képviseli, és példát nyújt a régióban lévő lakóknak és nekünk magunknak
is.
Az évek során csatlakoztak hozzánk Váckisújfalu, Galgamácsa, Vácegres
és Őrbottyán községek is. Ezzel a kisrégiós lét egy szép példája
teremtődött meg, ami a Püspökszilágy lerakóhely és a lakosság
tájékoztatására szerveződött Izotóp Információs Társulás segítségével
valósult meg.
Mert valóban az újság készítése nem csak szeretetből, sok-sok munkából
és tehetségből áll, hanem pénz is kell hozzá, hogy legalább a nyomtatás
árát ki tudjuk fizetni. Ehhez nyújtott anyagi segítséget az I.I.T. és
az önkormányzatok. Cserébe azokat a közleményeket, cikkeket híreket
közzétettük, amik a Radioaktiv Hulladékfeldolgozó és Kezelő Közhasznú
Társaság kért és adott le nekünk, illetve mi magunk is utána jártunk
közérdekű témáknak. Tettük ezt azért, hogy a lakosságot, Önöket
pontosan tájékoztassuk a püspökszilágyi hulladéklerakóban folyó
munkálatokról és a biztonsági intézkedésekről.
Nem akartam olyan újságot szerkeszteni, írni, nyomtatni, amely
gazdasági, politikai érdekek, szűk hatalmi csoportoknak hagyja
alárendelni magát. Bármilyen csábítóak vagy elrettentők is voltak az
ajánlatok, fenyegetések nem csaptam fel senki fizetett bértollnokának.
Maradtam inkább az Önök szolgálatában.
Így tehát, amikor 2006. januárjától az I.I.T. és az önkormányzatok
megvonják tőlünk a nyomdaköltséghez szükséges támogatást, akkor Önöket
fosztanák meg a korrekt és tárgyilagos tájékoztatás eszközétől. Tehát
jövő évtől -2006. januárjától - az Önök kezébe teszem le az az IKSZ
újság sorsát.
Ha nem olyan lapot szerkesztünk, amely az egész közösséget szolgálja,
semmit se érne az egész. Mi valóban itt élünk Önök között,
szerkesztőségünk Kisnémediben található, ezért is értjük meg az Önök
problémáit, örömeit, panaszait. Továbbra is itt akarunk élni és
dolgozni és olyan lapot írni, hogy az Önök szemébe tudjuk nézni nap
mint nap.
A mai kapitalista világ nyelvén szólva Önök ennek az újságnak a
többségi részvénytulajdonosai azáltal, ha hónapról-hónapra
megvásárolják. Magam részéről csak ezt az egy függést vagyok hajlandó
elfogadni, és addig tudom az újságírást jó szívvel csinálni, amíg így
marad.
Mindenesetre szeretném megköszönni hirdetőinknek és támogatóinknak is
hogy segítették lapunk megjelenését, fontos számunkra, hogy hirdetéseik
eljussanak olvasóinkhoz, ezért minden igyekezetünkkel és tehetségünkkel
azon vagyunk, hogy igényes felületet biztosítsunk számukra.
Köszönjük olvasóinknak is, hogy szeretnek minket és az utóbbi hét évben
kitartottak mellettünk. Jelezték nekünk hibáinkat és sokszor kaptunk
dicsérő, elismerő visszajelzéseket is.
Minden hónapban mélységes szeretettel és odaadással alkotjuk meg az új
újságszámot, és ugyanilyen nagy szeretettel tesszük le az Önök kezébe.
2006. januárjától csak annyi lesz a változás, hogy nem az
önkormányzatok viszik ki Önöknek, hanem megvásárolható, illetve
előfizethető lesz. Az IKSZ újságban mindenki szabadon kifejtheti
véleményét, bármilyen, a közvélemény foglalkoztató témával
kapcsolatban. Erre szolgál januártól az "Olvasói levelek" rovatunk.
Kérdéseikre és panaszaikra választ keresünk az illetékes hatóságoknál, legyen az bármilyen apró ügy is.
Elfogadunk tudósításokat és beszámolókat eseményekről, élményekről (pl.
bál, sport, kirándulás, iskolai élet, stb.), nem egy alkalmi
szerzőnknek már saját rovata van a lapban.
Fontos számunkra, hogy a közösségek rövid hirdetményei, közérdekű
információ, nonprofit közlemények és a kis emberek adok-veszek
hirdetményei ingyenesen jussanak el az érdeklődő közönséghez.
Saját terjesztőink esőben és fagyban is eljuttatják előfizetőink postaládájába a lapot (Kisnémediben és Váchartyánban egyelőre).
Azt, hogy miért alakult így a sorsunk, miért kell Önöknek újabb
áldozatot vállalniuk azért, hogy ismert és kedvelt lapjuk eljusson
Önökhöz, majd a januári, immár teljesen független újságban fogom
részletesen megírni.
Addig is mindenkinek kívánunk kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet 2006-ra!