Az Egyház két éjszakát ünnepel különleges fénnyel. Ez a két éjszaka a legfontosabb eseményekre irányítják a figyelmünket. Karácsony és Húsvét éjszakája, amely reményt és örömet ajándékoz a hívő embernek, akiben van elég türelem és alázat, hogy megálljon egy pillanatra, hogy elgondolkozzon: mit is jelent számára az ünnep, milyen üzenetet hordoz neki, személyesen.
Legszentebb éjszakának mondjuk Karácsony éjszakáját, mert valami egészen sajátos tényt ünneplünk. Négy héten át, miközben egyre rövidültek a nappalok, kora reggel összegyűltünk templomainkban, hogy Annak születésére készüljünk, akiről úgy beszél az evangélium, mint felkelő Napról, aki világosságot hoz a sötétségben és a halál árnyékában élő emberiségnek.
    Akár akarjuk, akár nem, a halál megjellegezi életünket. Mennyi mindent teszünk azért, hogy földi életünket meghosszabbítsuk, illetve, hogy feledtessük, hogy küldetésünk ezen a világon egyszer lezárul. Érezzük, hogy a halál olyan valóság az életünkben, amivel szembe kell néznünk, mert nem tehetünk mást. Halálról beszélek, pedig egy születést ünneplünk. Akkor érthetjük meg, hogy miért is született Jézus meg erre a világra, ha látjuk, hogy az ember a Megváltó lehajló szeretete nélkül a semmibe, az értelmetlenségbe hullana. Isten számára fontosak vagyunk, ezért küldte el erre a sárgolyóra az Ő Egyetlenét, Szeretett Fiát. Évezredek várakozása, keresése, bukdácsolása nyert értelmet azáltal, hogy "az Ige testté lett és köztünk ütötte fel a sátorát" ahogy olvashatjuk János evangéliumában.
    Igen gyakran úgy tapasztaljuk, hogy mintha ma is éjszaka lenne körülöttünk, hiszen annyi ember él reménytelenségben, kilátástalan helyzetben. Mintha sokan nem is vennének tudomást arról, hogy 2000 évvel ezelőtt valami történt a betlehemi éjszakában. Azt imádkozzuk az éjféli szentmise főkönyörgésében: "Istenünk, te az igaz világosság felragyogásával tetted fényessé ezt a legszentebb éjszakát." Szent ez az éjszaka, mert Isten szeretetének melege tölti be. Ha egy sötét szobában csak egyetlen gyertyát is meggyújtanak, ott már megjelenik a fény és eloszlik a sötétség. Betlehemben pedig a Világ Világossága született meg. Persze, aki görcsösen behunyja a szemét, az nem ismeri fel a világosságot, bár nem maradhat teljesen közömbös, hiszen a példánál maradva, a csukott szemhéjon keresztül is beszűrődik valami kis fény.
    Ha valakivel találkozom, szeretek a szemébe nézni, mert valahogy a találkozás lényegéhez hozzátartozik ez a gesztus. Ha belegondolunk, Jézus mindig a szemünkbe akar nézni. Arra hív Karácsony éjszakáján, hogy hajoljunk a betlehemi jászol fölé, s hittel szemléljük, sőt imádjuk őt. Ő ma is egészen közel van hozzánk, hiszen Betlehem nem a régmúlthoz kötött esemény, hiszen az Ő színe előtt zajlik az egésze emberi történelem. Ő az emberiség egymást követő korszakain át, újból és újból felkínálja a Vele való találkozás lehetőségét.
    Talán bele sem gondolunk abba, hogy milyen szédületes távlata és mélysége van annak az igazságnak, amit Szent Iréneusz (Kr. u. II. században élt egyháztanító) így fogalmaz: "Az Isten emberré lett, hogy az ember 'istenné' legyen", vagyis Isten gyermekévé legyen.  Igen, a végtelenül gazdag Isten értünk szegénnyé lett, eljegyezte magát a porral, ahogy fogalmaz valaki. Akit az egész világ képtelen befogadni, ott fekszik a jászolban. Az angyalok szózata megtöri az éjszaka csendjét. Nem robaj, nem üdvrivalgás, hanem szelíd és mégis határozott ének hangzik fel. Ne féljetek! Évszázadok alatt mennyi félelem élt az emberek szívében. A bűnbeesés óta ott bujkál a szívekben az ősbizalmatlanság, a félelem. Az angyalok az Atya nevében szólítják fel a pásztorokat, s minket is, hogy ne féljünk, hogy keljünk fel, ismerjük fel a jelet: jászolban fekvő Kisdedet. Ki tudna félni egy mosolygós csecsemőtől. Ki ne mosolyogna vissza erre a csecsemőre?
    Valami csodálatos kezdődött ezen az éjszakán. Isten teljes szeretetével lehajolt hozzánk, hogy arcához emeljen minket, mint ahogy egy édesanya magához öleli gyermekét. Egy új világ kezdődött ekkor. A messiási kor, amiről annyi jövendölést olvastunk fel az adventi várakozás napjaiban. A béke korszaka érkezett el Jézus világba jövetelével, mert ő legyőzi az önzést, a szűkkeblűséget. Aki jóakaratú, az meghallja az angyali szózatot, méghozzá nem csak a fülével, sokkal inkább a szívével. Isten gyermekké lett az emberek kezében, hogy mi is gyermekek legyünk Isten kezében. Álljunk be az új világ építésébe, amelynek alapjait Jézus rakta le itt a földön. Ez nem más, mint a szeretet civilizációjának építése, ahol tiszteljük egymást, tiszteljük az életet. Nem hagyott árván minket a Mester, hiszen ő megígérte, hogy minden nap velünk marad a világ végezetéig. Ő pedig arra hív meg az Ő születésnek éjszakáján, hogy engedjük, hogy velünk, sőt bennünk legyen mindennap, sőt egy örökkévalóságon át, hiszen mindannyiunknak erre az örök életre kell megszületnünk halálunk pillanatában. Kívánom, hogy az idei Karácsony ünneplése ehhez segítsen mindannyiunkat.


                                Hugyecz János atya
                                     Püspökszilágy