Jelenleg még lakat zárja a kaput, ám egy befektető közreműködésével megmenekülhet, és újra megnyithat jövőre a város bezárásra, eladásra ítélt alsóörsi gyermektábora. A vállalkozó százhúszmillió forintos beruházásról hajlandó szerződést kötni.
A várpalotai helyhatóság az elmúlt esztendőkben több alkalommal is tárgyalta az alsóörsi gyermektábor jövőjének ügyét, végül a bezárás és az eladás mellett döntöttek. Fontos ehhez tudni, hogy a dunaújvárosi önkormányzat tulajdonában lévő, a palotai tulajdonrészhez szervesen kapcsolódó terület eladása is szóba került, illetve a harmadik tulajdonos, a Dunaferr Rt. is szabadulni kívánt saját ingatlanaitól. Több tárgyalás, egyeztetés után sem született egyezség a tulajdonosok között az eladás módjáról. A várpalotai ingatlanrészt kezelő Szindbád Kht. ügyvezető igazgatója, Sárvári Miklósné tárgyalásainak eredményeként a veszprémi székhelyű Amazing Kft. hajlandó bérbe venni a tábor területét és 120 millió forint értékben felépíteni (az 1968-ban telepítetteket elbontva, azok helyére hozva) 16 darab 70 négyzetméteres új, fürdőszobás faházat, önálló villany-, víz- és gázóra beszerelésével. A bérleti szerződést tíz esztendőre tervezik megkötni az Amazinggal, a bérlő évente 1,2 millió forint díjat fizet, illetve vállalja a rendeltetésszerű működtetés (táboroztatás), karbantartás, felújítás költségeit is. A dunaújvárosi önkormányzat saját területét eladja az Amazing Kft-nek. Kérdéses volt az étkeztetés, mivel az eddigi étterem a Dunaferr Rt. területén működött. Az Amazing vállalata, hogy a probléma megoldása érdekében új éttermet épít. A Várpalotai Újság érdeklődésére Leszkovszki Tibor polgármester elmondta: reméli, jövő tavasszal csak azon kell majd vitatkozni, hogy 600 vagy 1600 palotai gyerek nyaralhasson újra a mára már generációknak emléket jelentő táborban.
Publikálta null |
|
|
|
|
Épített örökség
Helyilap
Kistérségek
Kultúra
Szálláshelyek
Természeti örökség
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|