|
Az önkormányzat Látóhatár programja a kistérségben meglévő szabad szellemi és anyagi kapacitások gazdaságos fel- és kihasználását célozza. Ennek első eleme a munkahelyteremtés, hiszen a kistérségben a munkanélküliségi mutató rosszabb, mint Ajka városáé. 
Beszéljünk őszintén: ha Ajka kistérségében 3-3,5%-kal lejjebb lehetne szorítani a munkanélküliséget, a mutató nagyjából megegyezne Ajkáéval! Igen ám, de mindeközben a város sem ülhet a „babérjain”, mert messze még az a cél, amit az önkormányzat a ciklusprogramjában kitűzött, hiszen az elmúlt esztendőkben 430-450 új munkahely jött létre a tervezett nyolcszázhoz képest. (Más kérdés, hogy a városi munkahely-teremtési stratégia a jelen állás szerint megvalósulni látszik a ciklus végére.)
Ebben a helyzetben, tehát amikor a városoknak is munkahelyek teremtésén kell fáradozniuk az egész országban, ismét példaértékűnek kell nevezni azt a kezdeményezést és elvégzett munkát, amit Ajka önkormányzata a kistérség érdekében tett. A Stratégiai Iroda, azon belül is Fábián Zoltán vezető főtanácsos huszonöt munkahelyet „szerzett” Iszkáznak! Cselekedte mindezt a Többcélú Kistérségi Társulás égisze alatt, amelynek viszont az „ötletgazdája” Schwartz Béla polgármester, a társulás elnöke.
A munkahelyek múlt pénteki ünnepélyes átadásáról már más médiumokból értesülhettek olvasóink. Tudhatják, hogy a házigazda, Iszkáz polgármestere, Kovács Miklós milyen fontosnak nevezte a történetet, hogy Szente István, a megyegyűlés tagja (aki maga is támogatta képviselői keretéből az új munkahelyek létrejöttét) további segítséget ígért. De sem fotón, sem videón nem „jött át” az az öröm, amit azok az - egyelőre - tizennyolcak érzetek akkor, amikor először mehettek be dolgozni a régi felsőiszkázi iskola épületébe, hogy attól kezdve nap mint nap oda járjanak, dolgozzanak és pénzt keressenek.
A történetnek pedig itt van a lényege! A megváltozott munkaképességűek, a valamilyen fogyatékkal élők közül ők már kezdik visszakapni emberi önbecsülésüket, azt az érzést tapasztalhatják meg, hogy rájuk is szükség van, ők sem feleslegesek a világban. (Sajnálatos, hogy azokat a tekinteteket, amelyek az avatón mindezt ki is fejezték, pont a Társulás elnöke, Schwartz Béla nem láthatta, mert akkor éppen lázasan ágyban volt kénytelen maradni.)
Egy társadalom mindenkori állapota abban mutatkozik meg leginkább, ahogyan időskorúival és a fogyatékkal élőivel bánik. Valljuk be, e téren is van még bőven tennivalónk. Ez az iszkázi történet, az a lelkesedés, az a rengeteg szervezői- és más jellegű munka, amit az ügyért cselekvők elvégeztek, némiképp csökkentheti „társadalmi lelkiismeret-furdalásunkat” is. Jó lenne, ha a folyamat nem csak folytatódhatna, hanem bővülhetne is!
Hallja meg ezt mindenki, aki tenni tud!
Üveges Sándor
|
