Átszakadt a gázvezeték Jászfényszarun
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászfényszarun április 24-én délelőtt fél 12 után néhány perccel – egy munkagép átszakított egy gázvezetéket és ötven méteres körzetben másfél órán át ömlött a gáz. A rendkívül veszélyes helyzetet 13 óra 6 perckor sikerült elhárítani – ekkor zárták el a gázvezetéket – a gázömlés megszűnt – tájékoztatott Heinfarth György őrnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei katasztrófavédelmi igazgatóság kiemelt főreferense.
A megsérült gázvezetékhez 11 óra 40 perckor riasztották a hatvani tűzoltókat, akik a Samsung Electronics Zrt. jászfényszarui telephelyére vezető háromcolos átmérőjű vezetéket nem tudták elzárni a gázelszorító csonknál, ezért a tűzoltók a szolnoki vegyi felderítő csoportot kérték fel a beavatkozásra. A földgáz mintegy 50 méteres körzetben ömlött, a települést biztonsági okokból csupán időlegesen – mintegy félórára – le kellett zárni, ugyanis az időközben megérkezett Tigáz szakemberei végül 13 óra 6 perckor a gázvezetéket biztonságosan elzárták. A Szolnokról riasztott vegyi felderítő csoport bevetésére már nem volt szükség, az útnak indult egységet visszahívták a telephelyére – mondta Heinfarth György. Személyi sérülés nem történt, a másfél óráig ömlő gáznak nem alakult ki veszélyes koncentrációja a levegőben.
(képünk illusztráció)
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
| |