Nőttek az intézményi térítési díjak
Jász-Nagykun-Szolnok megye egészségügyi, szociális intézményeiben 10 százalékkal nőttek a térítési díjak. A megyei közgyűlés által elfogadott rendelet tartalmazza, hogy az intézményi térítési díjak megállapításakor figyelembe vették az ellátás önköltségét, az állami normatíva mértékének alakulását, valamint az ellátottak anyagi teherbíró képességét.
Az egy ellátottra jutó költségeket – amelyek átlagosan ellátottanként és havonta elérik a 150 ezer forintot – jelentősen megnöveli, hogy 2007-ben a normatív állami támogatás összege csökkenni fog, ugyanakkor a fenntartási költségek, főként az energia ára már tavaly is jelentősen emelkedett, és még várható a rezsiköltségek további növekedése. A megnövekedett kiadások megnövelik az önkormányzati többlettámogatás arányát, ezért szükséges, hogy az intézményekben élő ellátottak, illetve hozzátartozóik nagyobb arányban járuljanak hozzá az ellátás költségeihez.
A törökszentmiklósi Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézményében például a havi térítési díj a jelenlegi 40 ezer 800 forintról 44 ezer 880 forintra, az újszászi pszichiátriai és szenvedélybetegeket gondozó Kastély Otthon idősotthoni részlegében 48 ezer 600 forintról 53 ezer 460 forintra nőtt. A mozgásfogyatékosok bentlakásos tiszakürti otthonában a térítési díj havonta 46 ezer 860 forint lesz, akár csak a tiszaugi Szőke Tisza Otthonban, ahol 164 nagykorú, állandó és folyamatos ápolást igénylő fogyatékos személynek biztosítanak bentlakást. A rendelet arra is kitér, hogy a megyén kívülről jelentkezők elhelyezésére csak rendkívül indokolt esetben kerülhet sor a Szolnok megyei intézményekben, mivel folyamatosan nagy számban várakoznak felvételre megyebeli állandó lakosok.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
| |