Sztrájkbizottság alakult a szolnoki MÁV Kórházban, ahol dolgozói fórumot tartottak a vasutas szakszervezetek országos vezetői. Azért jöttünk küldetésbe Szolnokra a Budai MÁV Kórház után, hogy megnézzük, milyen egy esetleges sztrájk támogatottsága – mondta Rubik László, a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) titkára.
Most még békés a hétköznap a szolnoki MÁV Kórház mozgásszervi laborjában: de vajon merre lépeget az egészségügy?
Úgy tapasztaltuk, olyan a helyzet, hogy az érintett dolgozók is érzik, egységesen kell fellépni a sztrájk szigorú eszközével, csak együtt lehetünk eredményesek – tette hozzá. A szakszervezeti vezetők a szolnoki MÁV Kórház után a Budapesti MÁV Kórház és Központi Rendelőintézetben is szeretnék megszervezni a „kis” sztrájkbizottságot, hogy azután a három bizottságból létrehozzanak egy nagy hálózati sztrájkbizottságot. Nem kizárt, hogy egy esetleges egységes vasút-egészségügyi sztrájkhoz a vasúton belül működő reprezentatív szakszervezetek is segítő kezeket fognak nyújtani.
Mindenekelőtt tárgyalásos úton szeretnénk rendezni a helyzetet, de végső esetben sor kerülhet a hálózati sztrájkra is – hangsúlyozta Víziné Bercsényi Gizella, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetségének alelnöke. Sajnos az egyeztetéseknek, az eddigi erőfeszítéseknek hónapok óta nincs eredménye, ezért elszántak az emberek, nyomatékot szeretnének adni a támogatásuknak, mi pedig szükség esetén összehangoljuk majd a sztrájkot – fejtette ki az alelnök. A szakszervezeti érdekvédők terve az, hogy akkor lépjenek sztrájkba, amikor ez a legtöbb hasznot hozhatja a munkavállalóknak. A hálózati sztrájk időpontját a „kis” sztrájkbizottságokból alakult nagy bizottság dönti majd el.
Mindig elhangzik a leépítésre kijelölt intézmények részéről, hogy szakmai érve nincs a minisztériumnak – fogalmazott Prókai Sándorné, a Vasút-egészségügyi Dolgozók Szakszervezete képviseletében. Emlékeztetett arra, hogy a vasutasság körében vannak olyan speciális betegségek, amelyek a lakosság körében is fellelhetők, de a vasutasoknál kiemeltebben, hiszen a vasút veszélyes üzem, és a vasutasok 70-80 százaléka szélsőséges időjárásnak van kitéve. A halálos ítéletet a vasútegészségügy megszüntetésére a tavaly június 30-án megjelent kormányhatározat jelentette. Ha bekövetkezik, olyan várólisták lesznek az országban, hogy a rendszerbe éppen az a vasutas nem jut be, aki pedig nagyon sokat áldozott rá a téglajegyekkel, és azzal a ma is meglévő önkéntes támogatási alappal, amibe a fél százalék hozzájárulást befizeti.
A szakszervezeti vezető felhívta rá a figyelmet, hogy 2005 elején egy 900 millió forintos ráfordítással új informatikai rendszert vezettek be a vasútegészségügyben, és nem tudni, hogy mi lesz vele. Reform-e az, ahol se a pénz, se az ott dolgozó, de a beteg sem számít? – tette fel a kérdést. Lassan féléve kaotikus, megterhelő idegi körülmények között dolgoznak az egészségügyi dolgozók, ami kihat a betegellátásra – hangzott el a sajtótájékoztatón.
A VSZ a MÁV kórházak vasút-egészségügyi intézményrendszerből való kivonását azért sem tartja méltányosnak, mert az elmúlt 100 év alatt a vasutas társadalom több százmillió forintos anyagi áldozattal és erkölcsi támogatással járult hozzá az intézmények fejlesztéséhez. A vasutas biztosítottak betegségi mutatói ugyanakkor – az országos átlagnál – jelentősen magasabbak például a légzőszervi, tüdő, idegrendszeri, mozgásszervi, érrendszeri, emésztőszervi megbetegedések esetében.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|