Magyar Bálint, az Oktatási Minisztérium (OM) minisztere és Botka Lajosné polgármester (képünkön) együttműködési megállapodást írt alá a Szolnokon tervezett tiszai gyalogos- és kerékpáros híd megépítésének támogatásáról.
Magyar Bálint "200 milliós aláírása" - ennyivel kevesebb kell a gyalogoshídra
A városházán lezajlott aláírási aktus harmadik résztvevője volt Kacsirek László, a Szolnoki Főiskola nemzetközi rektorhelyettese és a szolnoki üzleti fakultás igazgatója. A magyar felsőoktatásban 2002-2008. között megvalósuló fejlesztés példa nélküli, összesen 250 milliárd forintnyi beruházás kerül a magyar felsőoktatás infrastruktúrájába, ennek kétharmada magántőke bevonásával – hangsúlyozta a miniszter az aláírás előtt. Az összeg egyharmada kollégiumépítést és rekonstrukciót szolgál, kétharmada pedig oktatási- és sportlétesítmények, konferenciaközpontok, könyvtárak, kutatóhelyek létrehozását.
A szolnoki gyalogoshíd építésében való szerepvállalás a tárca részéről egyedülálló kezdeményezés – tette hozzá Magyar Bálint. A tervezett beruházás jó példája annak, hogy egy városfejlesztési koncepció hogyan illeszkedik össze a felsőoktatási fejlesztési koncepcióval – folytatta. A miniszter beszédében utalt a folyamatban lévő új tiszaligeti főiskolai kampusz építésére – amelynek 2007. december végéig kell elkészülni a várostól kapott 5,5 hektáros területen –, s arra a tényre, hogy a Tisza szétválasztja a főiskola egyes intézményeit. A város felőli oldalon a könyvtár, kollégium és informatikai központ, a Tiszaligetben pedig az oktatási létesítmények és a tanszálloda lesz elérhető. Az egymilliárd forintba kerülő gyalogoshíd összeköti majd a folyó két oldalán lévő főiskolai egységeket. A bekerülési költségből 200 millió forintot átvállal – és két éven belül a főiskolán keresztül biztosít – az oktatási tárca, amennyiben a különbözetet önerőből és egyéb forrásokból előteremti a város.
Az OM felajánlása és maga a gyalogoshíd is szimbolikus jelentőséggel bír, jelképezve a főiskolai, városi és megyei összefogást, ugyanakkor a megyeszékhelyen tapasztalható szellemi fejlődés is nagyon fontos infrastrukturális hátteret kap a híddal és az új kampusszal együtt – hangoztatta Kacsirek László.
A gyaloghíd-projekttel kapcsolatban Botka Lajosné elmondta, hogy a város hozzákezdett a híd építéséhez szükséges tervezőmunkához, a tervpályázat előkészítése megkezdődött, kijelölésre került az a partszakasz, amelyen belül a híd megépülhet, az áprilisi közgyűlésen pedig a beruházással kapcsolatos tájékoztatót is megvitatják majd a képviselők. A város a megyei önkormányzattal összefogva, uniós pályázati források bevonásával igyekszik a szükséges pénzügyi fedezetet megteremteni a beruházáshoz.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|