"Magasles", "Micsoda dolgaim" és "Hogy volt?" Ezek a címszavak Vámos Miklós író-olvasó találkozójának, melyet a VMZK szervezett március 27. este hét órára a szolnoki Tisza Mozi nagytermébe.
Magasles a Városi Művelődési és Zenei Központ által kitalált irodalmi portrésorozat címe, a Micsoda dolgaim címet Vámos Miklós adta saját bemutatkozásának, melyen tulajdonképpen (állítása szerint) legújabb, Hogy volt című portrékötetét mutatta be.
Az új könyv bemutatásának ürügyén tulajdonképpen "filléres emlékeit" vette sorra. A kötetben szereplő élő és halhatatlan irodalmi személyiségekhez fűződő viszonyát, jellemzően megismerkedésüket, melyek zsenge írói korszakára estek. Vagyis tulajdonképpen írói pályájának 18-19 éves, "rövidnadrágos" korára eső kezdetéről mesélt. No meg az előzményekről, melyekből egyébként sok elem eleve ismerősnek tűnt a olvasó-rajongói számára.
Megismerhettük a családi hátteret, a hadifogság és az ötvenes évek terhét nehezen viselő édesapját, hithű édesanyját, gyerekkori dadogását, születése pontos dátumát (1951 január 29), valamint hogy a keresztségben először a Tibor nevet kapta, és csak az érettségi bizonyítványból, no meg új keresztapjától, az Új Irás főszerkesztő Jovánovics Miklóstól ismerte meg nagyapai Miklósságát.
A rá jellemző derűvel és öniróniával ecsetelte az ifjonc írópalánta írói körökben tett első botladozásait, megismerkedését Örkény Istvánnal, Daloss Györggyel, Déry Tiborral, Zelk Zoltánnal, Gál Istvánnal és a többiekkel. Hogyan vitte fagyizni Örkény, vagy hogyan akarta Déryék cselédje kidobni a pasaréti luxusvillából, és hogyan sikerült Zelk Zoltánt egy rosszul megválasztott félmondattal vérig sértenie.
Ötven híres ember szerepel a kötet harminckét írásában, többségük már nem él, csak az emlékezetünkben, de abban, legalábbis a Vámos Miklóséban az idő múlásával egyre elevenebben. Mint ahogy az idő múlásával, ha belenéz a tükörbe, a szülei tekintenek vissza reá, amin eleinte megdöbbent, de így van ez rendjén.
Valahogy szóba került szoros barátsága Bródy Jánossal, és egy nézői kérdésre készségesen mesélt e barátság egy érdekességéról, nevezetesen arról, hogyan lett, az Utca másik oldalán című Bródy-önéletrajznak tervezett valamiból inkább nagylemez, valamint Vámos Miklós: Ha én Bródy lennék című protrékötet.
A találkozó után az író sok sok könyvet dedikált, miközben szépen fogytak a helyszínen árusított Vámos könyvek is, leginkább a Budapest New York metró, a Márkez és én, valamint az Anya csak egy van.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|