Egy éve, 2005, március 31-én a szolnok városi közgyűlés szocialista többsége a széleskörű társadalmi ellenállás és minden észérv ellenére megszavazta két peremkerületi iskola bezárását. Ezek egyike a Tallin iskola, ide jártak a gyermekei a bezárást ellenzők szószólójának, a néma demonstráció megszervezőjének, Váli Gábornak, akit annak idején a döntéshozó közgyűlésen nem engedtek felszólalni.
A képen a tavalyi néma demonstráció
Mielőtt az iskolaváltás eddigi tapasztalatairól beszélnénk, emlékezzünk vissza az egy évvel ezelőtti eseményekre.
Mi, tallinos szülők az iskolában minden lehetséges fórumon hangot adtunk ellenérveinknek, amit 25 pontban foglaltunk össze. Hogy csak a legfontosabbakat említsem: a városrész lakossága dinamikusan nő, az iskolabusz várható anomáliái, a Zagyva-híd balesetveszélyessége, a befogadó iskola tantermeinek mérete és száma, a sajátos nevelési igényű tanulóink kettes szorzójának eliminálása, az egyeztető fórumok szabálytalansága, a tallinos pedagógusok kiszolgáltatottsága az új iskolában, az átszervezéssel nyerhető megtakarítás kérdésessége, azon többgyermekes családok logisztikai problémái, ahol a másik gyerek még óvodás, és sorolhatnám.
Mit sikerült elérniük?
Szinte semmit. A városháza által megfélelmlített és lekenyerezett igazgató és szülői munkaközösség lehetetlenné tette a szülők összefogását. Szinte illegalitásban működtünk, felhívásunk nem juthatott el a többi szülőhöz, ugyanis megtiltották az ellenörzőkönyvön keresztüli üzenést, de még az iskolai hirdetőtáblára sem tehettük ki azt. Ezen kívül előfordult dezinformáció is, a néma demonstrációt ellenző SZMK-elnök a kezdés előtt néhány órával a sajtónak telefonált, hogy a demonstráció elmarad. Természetesen nem maradt el, a petíciót átadtuk a polgármesternek, gondolom azonnal elzárta egy fiók mélyére. És igen, készültem a közgyűlésen egy "utolsó szó jogára", percekkel előtte derült ki, hogy nem kapok szót. Sajnos a média is agyonhallgatta az érveinket, így szerintem sok ügybuzgó városatya azt sem tudta, mit szavaz meg.
De megszavazták. A dolog eldöntetett. Volt-e még egyéb próbálkozásuk a döntés visszacsinálására?
A Szolnokiak Szolnokért Egyesület vállalta, hogy felkarolja az ügyet. A közoktatási törvény pontjai alapján több törvényességi felülvizsgálati kérelmet nyújtottunk be a Közigazgatási Hivatalhoz, és az Oktatási Ombudsmanhoz a következőkkel: a szülőket átiratkozásra kötelezték, holott a jogutóddal megszűnés esetén erre nincs szükség; a távolabbi iskolába bejárás a kisiskolásokra aránytalan terhet ró; a sajátos nevelési igény többszörös szorzójának figyelembevétele esetén nem indokolt a kis létszámra hivatkozva bezárni a Tallint; az egyeztető fórumok nem, vagy törvénytelenül lettek megtartva, a jegyzőkönyveket utólag "gyártották le"; a közgyűlésnek minősített többséggel kellet volna jóváhagynia a bezárásról szóló döntést. Miközben vártuk a pozitív elbírálást, azzal "kellemetlenkedtünk" a hivatalnak, hogy "állampolgári jogunkkal élve" rendszeresen bejártunk a szakértői véleményeket, jegyzőkönyveket tanulmányozni. Különösen nagy riadalmat keltett, mikor felvetettük, hogy esetleg népszavazást kezdeményeznénk a bezárás ellen.
Aztán az átszervezés mégis jogerős lett, szeptembertől sok tallinosnak irány a Kodály. De a felsősek végül is maradhattak a régi épületben. Változott-e az ő helyzetük valamilyen irányban?
Sajnos több tekintetben is romlott a felsősök helyzete. A Kodályból gyalog járnak át órát adni a Zagyva-hídon a tanárok, s bizony gyakran késnek az óráról akár tíz percet is. Megszűnt a kémia és a fizika kabinet, helyüket a waldorfosok foglalták el. De elvették a waldorfosok a kistornatermet is, és osztoznunk kell velük a nagytornatermen is. Az alapítványi játszóteret lebontották, átvitték a Kodályba, igaz, az inkább az alsósokat szolgálta, mindenesetre igen kopár lett így az iskolaudvar. Megszűnt a büfé, a gyerekek a Plus diszkontba szaladgálnak ki vásárolni. És az eddig mindenkit személyesen ismerő portásnéni helyett őrző-védők teljesítenek szolgálatot, akik boldog-boldogtalant beengednek, történt is már ez miatt lopás. Egyszóval a felsőseink mostahogyerekek lettek a saját iskolájukban.
Folyt. köv.
A cikk második része
A cikk harmadik része
A képen a volt alapítványi játszótér maradványai a tallin iskola udvarán
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|