Már játsszák a szolnoki Szigligeti Színházban Alföldi Róbert főszereplésével Szikora János (képünkön) rendezésében Proust: Az eltűnt idő nyomában című művét – tájékoztatott Szőke György, a színház kommunikációs vezetője.
A bérleten kívül látható, felnőtteknek szánt darab Marcel Proust: „A la recherche du temps perdu” című irodalmi művéből Harold Pinter és Di Trevis által írott „THE PROUST SCREENPLAY” film forgatókönyve alapján, Morcsányi Géza fordításában érkezett meg a Szigligeti színpadára. Ritka kifinomult élvezetet ígér a darab. Egy lángelme, Marcel Proust, hétkötetes regényfolyamban kereste és találta meg az elveszett időt. Korunk legjobb drámaírója, Harold Pinter kétórányi időbe sűrítette ezt a keresést. Egyszerre láttatja a fiatalság túlcsordulóan friss, a felnőttkor érett zamatát és az öregkor aszújából a feltartóztathatatlan töppedésbe tartó kesernyés ízeit. A színpadi változatban három generáción kísérhetjük nyomon az Idő romboló természetét, és e rombolásról mint sem tudunk, hiszen hétköznapjainkban a jelenben élünk.
A darab valóságos forgószínpadán egyszerre élhetjük át a múltat, a jelent és a jövőt, és ebből a kitüntetett nézőpontból figyelve feltárul előttünk az Idő munkája: és talán saját életünk is. A darab egyszerre szól az elmúlásról és az életörömről, a jelen útvesztőiről és a múlt átfestéséről, hisz a jelenből a múlt mindig átértékelődik: valahogy szebbnek, jobbnak látjuk.
Az előadást egyszerre ajánljuk az elmélyült művészeti élményt kedvelőknek, a divat rajongóinak, de a komolyzene szerelmesei számára is tartogatunk meglepetést. A mű egyik főszereplőjeként a nagy sikerű Amadeus után újra Szolnokon játszik Alföldi Róbert.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|