Szekeres Imre pert nyert a Magyar Nemzet ellen
Szekeres Imre (képünkön), az MSZP elnökhelyettese, Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselő pert nyert a Magyar Nemzet című napilap ellen – tájékoztatta portálunkat az MSZP sajtóosztálya.
A bíróság arra kötelezte a Pilhál György írását közreadó Magyar Nemzetet, hogy a 2005. október 20-án megjelent „Egy sarokszakértő” című cikkel azonos helyen és betűszedéssel közölje, hogy hamis látszatot keltett, amikor azt állította, hogy Szekeres Imre politikai pályafutásának kezdetén szoros kapcsolatban állt volna Pap Jánossal, az MSZMP volt Veszprém megyei első titkárával, és azonosult volna annak 1956-os forradalmat követő, súlyosan negatív megítélésű cselekedeteivel.
A valóságnak az felel meg, hogy Szekeres Imre nem volt Pap János munkatársa, és nem volt az MSZMP apparátusának tagja. Szekeres Imre 1986-ban lett a Veszprém Városi Tanács elnökhelyettese. A Fővárosi Bíróság 2003. február 27-i jogerős ítéletében már egyszer helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzetet Bayer Zsolt hasonló tartalmú cikke miatt, és eltiltotta a további jogsértéstől. Elégtétel adásaként a lapot kötelezte, hogy az eredeti cikkel azonos helyen tegye közzé az ítéletet. Akkor négyszázezer forint kártérítés megfizetésére is kötelezte a bíróság a Magyar Nemzetet, amit Szekeres Imre a Jászberényi Kórház gyermekosztályának adományozott.
Fotó: www.mszp.hu
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
| |