Hatalmas felhajtás, óriási mérkőzés, milliónyi szurkoló, 2 millió pizza és 50 ezer tonna elfogyasztott chips. Erről szólt a 40. Super Bowl, a Pittsburgh Steelers és a Seahawks Seattle összecsapása.
A mérkőzés felvezetése igen komoly volt, Steve Wonder fellépése után az előző 39. Super Bowl győztesei közül bemutattak 1-1 játékost, majd 150 tagú kórussal Aaron Neville és Aretha Franklin elénekelte az amerikai himnuszt. Kezdődhetett tehát a mérkőzés. A Seahawks szokásos sötétkék szerelésben lépett pályára, míg a Pittsburgh fehér-sárga összeállításban. Az első negyed 13. percéig nem történt semmi említeni való, a Pittsburgh elég megilletődötten kezdett. A Seattle Jackson révén touchdownt is csinált, de a bíró lökés miatt nem adta meg a 6 pontot. Aztán majdnem Hackett is touchdownt ért el, szintén Seattle oldalon, de kiperdült a kezéből a labda. A negyed vége előtt 20 másodperccel mégis vezetéshez jutott a Seahawks, field goalt értek el, így 0-3-ra módosult az állás.
A második negyed ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt. A Seattle közel járt, hogy pontokat szerezzen, de egy kis hiba mindig becsúszott. A 7. percben aztán a Pittsburgh játékosa, Randle El hatalmasat esett, könnyen lehetett volna belőle egy súlyos sérülés, de végül nem lett komolyabb baja. Elkezdett éledezni a Pittsburgh, és ennek egy touchdown lett az eredménye. 2 perccel a negyed vége előtt Ben Roethlisberger jutott el a labdával a célterületre, és nem volt egyértelmű még a videó felvételeken sem, hogy tényleg benn volt-e a labda, de a bíró, Bill Leavey megadta a 6 pontot. Ráadásul a bónusz pontot is megkapták, miután a field goal kísérletük sikerrel járt. A félidőben az állás ezzel már 7-3 a Pittsburgh Steelers javára.
A szünetben a Rolling Stones-t hallgathatták a nézők, majd kezdődött a 3. negyed. Ekkor egy rosszul játszó Pittsburgh vezetett egy jól játszó Seahawks ellen, így a meccs kezdett izgalmassá válni. Aztán 30 másodperccel a negyed kezdete után már 14:3 állt a táblán. Parker 75 yardot futott a labdával – ezzel rekordot döntött, az eddigi legnagyobb futás 74 yard volt - és touchdownt ért el, majd a field goalt is belőtték. A Steelers feléledt és remekül kezdett játszani, közeljárt egy újabb touchdownhoz, de ahelyett hogy újabb pontokkal gazdagodtak volna, elvesztették a játékszert és Jerramy Stevens révén feljött a Pittsburghra a Seattle. A touchdown és a field goal révén 14-10 állt az eredményjelzőn, ami a negyed végéig már nem változott.
Az utolsó 15 perc elején nem sikerült touchdownt elérnie a Seattlenek, viszont a Pittsburghnak igen. Hines Ward révén az állás 21-10-re módosult. Bár mindent megpróbált a Seattle, de újabb pontokat már nem szerzett, így örülhettek a fehér-sárgák, illetve edzőjük, Bill Cowher.
A mérkőzés izgalmas volt, Super Bowlhoz méltó, az első félidőben a Seattle volt jobb, míg a másodikban a Steelers, azzal a különbséggel, hogy az utóbbi csapat ezt ki tudta használni, így megérdemelten hódította el a kupát. Ezzel sajnos véget ért az idény, de még ne felejtkezzünk el arról, hogy vasárnap este ismét láthatunk egy mérkőzést (tv: sport1), a Pro Bowl-t, amiben a szezon legjobb játékosai fognak szerepelni. Jó szórakozást kívánok annak, aki ezt megtekinti.
Kapcsolódó cikk: Vasárnap ismét Super Bowl!
Fotók: www.superbowl.com
(cséjé)
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|