Tegnap Debrecenbe látogatott a Szolnoki MÁV-Mondi labdarúgócsapata és a felkészülési mérkőzésen nem született meglepetés, a bajnokságban jelenleg a 3. helyen álló DVSC 2-0-ra győzött.
Csapatunk szerda délután csapott össze a hajdúságiakkal, körülbelül 200 néző előtt. A debreceniek kidolgozott támadásokat vezettek, több helyzetig is eljutottak, de a védelemnek, illetve Rézsó kapusnak köszönhetően a mérkőzés első felében nem kaptak gólt a mieink. Mi többnyire csak kontrákat vezettünk, de ezek rendre meghiúsultak. Mégis, az első félidő közepén buktatták Kotulát és a bíró - jogosan - 11-est ítélt a szolnokiak javára. Antal lőtt, Tomic kapus viszont védett, az állás 0-0 maradt. A félidő végén aztán sikerült gólt lőnie a hazaiaknak: Ferenczi góljával a 44. percben 1-0. A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Amíg mi csak egy-két kontratámadást vezettünk, addig az ellenfél kidolgozott támadásai után egyre többször volt szükség Rézsó bravúrjaira. Ám a 70. percben ő is tehetetlen volt. Egy hazai szöglet után jött Sándor és bólintott: 2-0. Az állás már nem változott, teljesen megérdemelten nyert a Debrecen. Kis Károly vezetőedző a meccset értékelve kijelentette: „Biztató, hogy végig egyenrangú ellenfelei voltunk Magyarország egyik legjobb csapatának. Természetesen voltak hibáink, amit ki kell javítani, azonban örömteli, hogy az új szerzeményeink (Bardi Gábor, Forgó Péter, Jenei Gyula - a szerk.) jól illeszkedtek a csapatjátékba.”
Ma délután Kiskörét fogadta csapatunk, és rossz vendéglátóknak bizonyultunk: 4-0-ra legyőztük ellenfelünket. A mérkőzésen többnyire azon játékosok vettek részt, akik a Debrecen elleni meccsen nem játszottak. De így is legyőzték a Bács-Kiskun megyei csapatot Felföldi és Lukács 2-2 góljával.
Következő felkészülési mérkőzésünk szombaton, Mezőtúron lesz, majd egy héttel később a BKV ellen játszunk itthon. Február 8-án pedig az FTC ellen lépünk pályára. Reméljük ezeken a mérkőzések nem csak szép eredményeket érünk majd el, hanem megfelelő formába lendül a csapatunk ahhoz, hogy az NB II.-t eredményesen folytassa.
(cséjé)
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|