Végre itt van a Tesco Szolnokon! Ma reggel 8-tól megnyitotta kapuit, éjjel-nappali nyitvatartással (értsd 0:00-tól 24:00-ig). Az áruház és a hozzá tartozó benzinkút a Kolozsvári híd túloldalán, a Pletykafalu és a Partoskápolna között eddig lápos parlagterületet foglalta el. A hétezer négyzetméter eladóterületű szuper-marketben és a benzinkúton mintegy 230 új munkahely létesült.
A tegnapi ünnepélyes megnyitón rövid beszédet mondott Botka Lajosné polgármester asszony, valamint a Tesco részéről a régióigazgató és a szolnoki áruház igazgatója, Juhász Péter, majd közösen átvágták a szalagot. A meghívott vendégek rövid látogatást tettek a pultok és polcok között, majd elfogyasztották szerény svédasztalos uzsonnájukat.
Az ország ötvenhatodik tesco áruházában majd' 40 ezer féle termék között válogathatnak a vásárlók. Helyben sütött pékáruk és cukrászáruk gyönyörködtetik majd a látó és szagló szerveket. Valamint az épületben számtalan kis üzlet (herbária, ékszerbolt, lottózó, virágüzlet) és étterem szolgálják még a vásárlókat.
Az áruházhoz tartozik egy 8 állásos benzinkút, nem, nem a régi Aral-OMV kútról van szó, hanem egy vadonat újonnan épített benzinkútról (a Tesconak jobban megérte így). A benzinkút és az áruház épülete között 500 férőhelyes ingyen parkoló, annak szélén pedig az ingyenes Tesco-busz megállója foglal helyet.
Elkészült az Abonyi úton, mindjárt a Kolozsvári hídról lejövet egy új, lámpás kereszteződés, sőt, az épület bal oldalában az út elvezet egészen a Téglagyári útig. A lehajtónál furcsa építmény ötlik a szemünkbe, két méretes csővezeték vezeti a gyakori talajvizet egy gyűjtő árokba. Bizony, a talajvízzel meggyűlt a baja az építőknek is, elsősorban ez volt az oka a több hetes késésnek, ezért nem tudott kinyitni az áruház még karácsony előtt.
Na de most már minden rendben van, minden áru a helyén van, elsősorban a Tesco Gazdaságos, a Tesco Termék és a Tesco Fitt, saját márkás cikkcsaládok, de számtalan más akciós áru is, készen arra, hogy állják a sarat a várhatóan nagy vásárlói rohammal szemben. Mától tehát ismét néhány lépéssel közelebb kerültünk Európához.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|