A nyertesek oklevelet, Pogány Gábor Benő Kincsem plakettjét, valamint nettó egymillió forintot kaptak. Emellett ingyen gépkocsihasználatot biztosítottak nemcsak a nyerteseknek, hanem a jelölteknek is. Jövőre is szeretnék megszervezni a megyei területi Prima díjak átadását. Tizennyolc szervezet összesen hetvenkilenc főt jelölt a tíz különböző kategóriába. Az alábbi harminc személy került be az úgynevezett középdöntőbe. A szervezők most azt kérik, a megye közvéleménye döntsön arról, az élet egyes területein kit tart a legjobbnak. Voksolni január 20-ig lehet. Magyar irodalom kategória
Jenei Gyula
Abádszalókon született 1962-ben, jelenleg Szolnokon él. Költő, magyar-történelem szakos tanár, újságíró. Az Eső című országos terjesztésű negyedéves irodalmi és művészeti folyóirat alapító főszerkesztője. Eddig öt kötete jelent meg, amelyekben verseket és tárcákat adott közre.
Dr. Bistey András
Diósgyőrben született 1942-ben, jelenleg Szolnokon él. Író, újságíró, kritikus. Eddig kilenc kötete jelent meg, ezekben tanulmányt, regényeket, novellákat publikált. Írásaiból hat nyelven jelentek meg fordítások. Lírát és prózát fordít olasz nyelvből.
Dienes Eszter
Kunhegyesen született, jelenleg Törökszentmiklóson él. Költő, novellista, népművelőként és könyvtárosként dolgozott. Az elmúlt évtizedekben három verseskötete jelent meg. 1999-ben költeményeivel elnyerte a Mozgó Világ című folyóirat nívódíját.
Magyar színház- és filmművészet kategória
Sebestyén Éva
1927-ben született, Rózsahegyi Kálmán színészképző iskolájába járt. Közel ötven esztendeje, 1957-től a szolnoki Szigligeti Színház tagja. Számos emlékezetes alakítás fűződik nevéhez. Megyei művészeti díjjal tüntették ki, Aase-díjas, 1997-ben pedig megkapta az Aranygyűrűt.
Dr. Szikora János
Budapesten született 1950-ben, rendező, jelenleg a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója. Korábban hosszabb-rövidebb ideig dolgozott a győri, az egri, a pécsi, valamint szegedi színház művészeti vezetőjeként, illetve igazgatójaként. Számos emlékezetes színpadi mű rendezője. Jászai Mari-díjas, 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét.
Császár Gyöngyi
1956-ban született, 1977 óta szerepel színpadon. Játszott a 25. Színházban, a Népszínházban, a szegedi, illetve a zalaegerszegi színházban, s lassan húsz esztendeje, 1986 óta a szolnoki Szigligeti Színház tagja.
Magyar képzőművészet kategória
Györfi Sándor
Karcagon született 1951-ben, jelenleg is ott él. Szobrászművész, köztéri szobrokat, kisplasztikákat, plaketteket, érmeket készít. Legfontosabb munkái között említhető a kisvárdai Szent László-, a szolnoki Szent István-szobor, a karcagi Nagykun Pietá és a Kun emlékhely. Harminc éve vezeti a nyíregyháza-sóstói éremművészeti szimpóziumot, amelynek gyűjteménye múzeumi rangot kapott. A mezőtúri nyári művésztelep szakmai vezetője.
Fazekas Magdolna
Bár Kispesten született 1933-ban, a „legszolnokibb” festők egyike. A Művésztelepnek 1958 óta tagja, s életműve szervesen kapcsolódik a szolnoki hagyományokhoz. Munkásságát Ezüst Pelikán díjjal és Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért díjjal ismerték el, de megkapta a hatvani tájfestészeti biennálé aranydiplomáját is.
Lóránt János Demeter
Békésszentandráson született 1938-ban, immár 10 esztendeje Mezőtúron él. Festő, grafikus, Munkácsy-díjas, érdemes művész. Derkovits-ösztöndíjasként dolgozott, jelenleg az MTA Széchenyi irodalmi és művészeti akadémiájának tagja. Békésszentandrás díszpolgára.
Magyar tudomány kategória
Dr. Tóth Albert
Kisújszálláson született 1941-ben. Tanár, a biológiai tudományok kandidátusa, a Környezet- és Természetvédő Tanárok Egyesületének elnöke. A mezőtúri főiskola tájgazdálkodási szakán tanít. Számos szakkönyv, ökológiai, környezetvédelmi tárgyú dolgozat, cikk írója. 1990-94 között Mezőtúr országgyűlési képviselője. Munkásságát Mezőtúron és Kisújszálláson is Pro Urbe díjjal ismerték el.
Dr. Tolnay Gábor
Öcsödön született 1931-ben. Tanár, a történettudományok kandidátusa, a mezőtúri Túri Fazekas Múzeum igazgatója. Kutatási területe a XX. század első felének magyar agrártörténete, a Nagyatádi-féle földreform végrehajtása. Több mint száz dolgozat szerzője, 23 könyv társszerzője. Az elmúlt években Csete Balázs-díjban, illetve Bél Mátyás-díjban részesült.
Dr. Polónyi István
Szolnokon született 1953-ban, jelenleg Debrecenben él. Gépész -és környezetmérnök, közgazdász, tanszékvezető egyetemi tanár. Eddig négy könyve jelent meg, melyekben többek között az oktatással is foglalkozik. Dolgozott középiskolai tanárként, valamint a művelődési minisztériumban is. Ma a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának Menedzsment és Marketing Tanszékvezető tanára, a doktori tanács tagja.
Magyar oktatás és köznevelés kategória
Dr. Fábiánné dr. Kocsis Lenke
Főiskolai tanár. Negyven éve áll a tanítóképzés szolgálatában, szerepet játszott a SZIE Jászberényi Főiskolai Karán a szociálpedagógus-képzés elindításában, dolgozik a gyermek- és ifjúságvédelem területén. Közoktatási szakértő, a Magyar Akkreditációs Bizottság munkájában is részt vesz, sokáig a megyei pedagógiai társaság titkára volt. Doktori címét 1975-ben szerezte meg. Tagja a Debreceni Akadémiai Bizottságnak.
Béres Jenő
A Zala megyei Tófejen született 1941-ben, jelenleg Szolnokon él. Matematika, fizika szakos középiskolai tanár. Negyven évig a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium tanára, két évvel ezelőtti nyugdíjazásáig — 11 évig — igazgatója. A Szolnoki Főiskola megalapításakor a felsőfokú intézményben matematikát tanított, nyolc évig megyei szakfelügyelőként is dolgozott.
Papp Alice
Magyar-német szakos középiskolai tanárnő. 1919-ben született Kővágóörsön, jelenleg Szolnokon él. 1959-től nyugdíjazásáig (1990) a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban tanított. Író-olvasó találkozókat szervezett, világirodalmi szakkört vezetett. Óraadóként németet tanított a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. Az oktatásban eltöltött évtizedek eredményeként 2001-ben vette át aranydiplomáját.
Magyar építészet és építőművészet kategória
Mészáros János
Szolnokon született 1956-ban, jelenleg is Szolnokon él. Építészmérnök, városépítési, városgazdálkodási szakmérnök. 2004. július 1-je óta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei főépítészi tisztet tölti be. Munkájának köszönhetően országos szinten megyénkben fogadták el először a megyei területrendezési és településrendezési tervek összehangolását.
Jánosik Pál
Szarvason született 1942-ben, jelenleg is ott él. Építész, tervező. Fontosabb munkái között említhetjük a mezőtúri szakképző iskola tetőtér-beépítését (1995), a szintén mezőtúri régi téglagyár területén kétlakásos lakóház építését, egy tizenkét lakásos társasház, illetve Budakeszin egy lakóház és egy üzletház megtervezése és felépítését.
Józsa Béla
Bibarcfalván (Erdély) született 1951-ben, jelenleg Tiszafüreden él. Építész, tervező. A brassói egyetemen végzett 1970-ben, azóta is az építészettel foglalkozik. 1988 óta él Tiszafüreden. Ismertebb munkái közé tartozik a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tatozó kastély rekonsrtukciója Tiszafüreden, egy tízlakásos szociális bérlakás és a Tisza-tavi ökoturisztikai tanösvény kivitelezése, valamint a füredi fizioterápiás épület megtervezése és kivitelezése a füredi termálfürdő területén.
Magyar írott sajtó kategória
D. Szabó Miklós
1942-ben született Kunhegyesen. Eredeti hivatása tanár, két, országos riportpályázat győztese. 1968-tól publikál, és a legkedvesebb témája az ember. Akad köztük regimentnyi, aligévestől száztíz esztendősig, akiket úgy érzi, még illene felkeresnie, megörökítenie. Hiszen azt vallja, hírt kell adnia róluk, mert nem hiába érkeztek erre a bolygóra.
Kertész Péter
Karcagon született 1937-ben, jelenleg Budapesten él. Író, újságíró. Az 1970-es évek óta foglalkozik újságírással. Hat könyve jelent meg, melyekben a zsidóság kérdésével is foglalkozott (Zsidómérték, Nehéz zsidónak lenni). Nyugdíjba vonulásáig három országos lapnak volt főmunkatársa: a Magyar Nemzetnek, a Népszabadságnak és a Magyar Hírlapnak. Életművéért 2003-ban Pulitzer-emlékdíjjal is kitüntették.
Laczi Zoltán
Csengeren született 1966-ban, jelenleg Szolnokon él. Agrár-műszaki diplomáját Szarvason szerezte, majd a Körös-parti városban kísérletvezetőként egy kutatóintézetben vállalt munkát. A rendszerváltás időszakától a megyei napilap, az Új Néplap munkatársa, később felelős szerkesztője, közel két éve pedig a főszerkesztő-helyettesi feladatokkal bízták meg. Szakterülete a gazdaság, a mezőgazdaság, valamint az európai integráció. Újságírói tevékenységét több díjjal ismerték el.
Magyar elektronikus sajtó kategória
Lengyel Boldizsár
Tiszaörsön született 1939-ben, jelenleg Szolnokon él. 17 évig tanárként, majd a megyei tanácsnál dolgozott, öt évig volt a Szigligeti Színház igazgatója. 1989 óta dolgozik a Szolnok Tv-nél, mint szerkesztő. Leginkább kulturális műsorok összeállításával foglalkozik. Három magazinműsort is szerkeszt: az OKÉ-t (Oktatás, kultúra, életmód), a Látleletet és a Triászt.
Gonda Károly
Mezőtúron született 1977-ben, jelenleg is ott él. Informatikus, programozó. A mezotur.com internetes oldal, valamint a mezőtúri Pont Rádió (szeptember óta működő helyi rádió) főszerkesztője. E tevékenységei mellett saját cégét vezeti, mely számítástechnikával foglalkozik.
Dr. Pálréti Ágoston
Szegeden született 1942-ben, jelenleg Szolnokon él. Középiskola tanárként kezdett dolgozni, majd bölcsészdiplomát és doktori címet szerzett. Rádiós újságíróként 35 évet töltött el a pályán. Szakterülete a kultúra, a szellemi élet, legszívesebben a kezdeményező, vállalkozó emberek bemutatásának szentelte idejét. Munkásságát 2002-ben, nyugdíjba vonulása alkalmából a Magyar Rádió elnöke életmű díjjal ismerte el. Mindig is aktívan sportolt, tíz évig dolgozott a megyei teniszszövetség főtitkáraként.
Magyar népművészet és közművelődés kategória
Hegedüs József
Fafaragó népi iparművész és a népművészet mestere. 1940-ben született Tószegen, jelenleg is ott él. A népművészeti kiállítások, vásárok gyakori résztvevője. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület titkára, a tiszavárkonyi Népművészeti Alkotóház vezetője. A Szegedi Művészeti Iskola tiszavárkonyi kihelyezett tagozatának vezetőjeként sokat tesz a szakmai utánpótlás neveléséért.
Hortiné dr. Bathó Edit
Néprajzos, muzeológus. 1977 óta a jászberényi Jász Múzeum munkatársa, 1994-től az intézmény igazgatója. 1993-ban a Kossuth Lajos Tudományegyetemen doktorált néprajzból, az intézmény jogutódjában, a Debreceni Egyetemen idén szerezte meg Ph.D tudományos fokozatát. Számos tudományos társaságban, civil szervezetben tölt be vezető funkciót. Több száz tanulmánya, illetve számos könyve jelent már meg.
Szűcs Imre
Karcagon született 1948-ban, fazekas népi iparművész. Tiszafüreden él 1961 óta. Kántor Sándor tanítványaként sajátította el a szakma fortélyait. A népművészet mestere, elismerései közül a Kántor Sándor-díjra és a Hagyományőrző díjra a legbüszkébb.
Magyar zeneművészet kategória
Bali József
Mohácson született 1939-ben, jelenleg Szolnokon él. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar alapító karmestere. A Zeneakadémián szerzett diploma után Igor Markevicsnél vett részt mesterkurzuson. Pályafutása alatt Megyei Művészeti Díjat, Szakszervezeti Díjat és Ezüst Pelikán díjat is kapott.
Kávási Sándor
Mezőtúron született 1925-ben, jelenleg is Mezőtúron él. Énektanár, több kórus vezetője. Számos népdalt gyűjtött, 37 helyi gyűjtése meg is jelent kiadvány formájában. KÓTA-díjas, a város díszpolgára.
Csíder István, Csíderné Mikó Anna
1955-ben született Mezőtúron, felesége, Csíderné Mikó Anna paksi születésű. Immár 35 esztendeje citeráznak, alapító tagjai a mezőtúri Szivárvány népzenei egyesületnek. Megkapták a Mezőtúr Város Kultúrájáért elismerést, a Pro Urbe díjat, Csíder István a Népművészet Ifjú Mestere címet, de egyesületük is Pro Urbe díjas, KÓTA-díjas, Arany Páva Nagydíjas, illetve Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért díjjal is kitüntették.
A szavazólapok bedobhatók az Új Néplap jászberényi szerkesztőségében, Karcagon a Déryné Művelődési Házban, Mezőtúron a főiskolán, valamint Szolnokon az egykori Hatvanas, ma Coop boltban, illetve a Plazában elhelyezett szavazóládákba. Aki postán szeretné eljuttatni a jelöltjeinek listáját, az a VOSZ megyei irodájának címezze a levelet az 5000 Szolnok, Óvoda út 2. szám alá. Emellett lehetőség van internetes szavazásra is a prima@ujneplap.hu e-mail címen.
Van véleménye?
Esetleg közzé kívánja tenni saját tapasztalatát, méltatását a jelöltekre?
Írja meg fórumunkon:
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|