A megszokottnál nagyobb újságírói érdeklődés övezte Botka Lajosné polgármester sajtótájékoztatóját, amelyen a szolnoki Damjanich uszoda fejlesztésének tervéről számolt be a helyi médiumok képviselőinek.
A polgármester asszony azt a határozati javaslatot ismertette az újságírókkal, amelyet a januári közgyűlésen terjeszt majd a képviselők elé a Damjanich uszoda fejlesztésével kapcsolatban. Ha megkapja a többség bizalmát a javaslat, elindulhat az új uszoda építésének tervezési folyamata. A várospolitikailag kiemelkedő fontosságú fejlesztési projekt elindítása előtt politikai egyeztetést hívtam össze a közgyűlés frakcióvezetőinek részvételével – jelentette be Botkáné a sajtótájékoztatón. A politikai egyeztetésnek az volt a végeredménye, hogy a képviselők a januári közgyűlésen várhatóan támogatják a javaslatot. Csak az egyeztetés után írtam alá az előterjesztést, mert nagyon szeretném, ha ebből a fejlesztésből nem aktuálpolitikai csata kerekedne – hangsúlyozta a polgármester.
A Damjanich uszoda felújítása a jelenlegi állapotában pénzpazarlás lenne, ezért azt a döntést hoztuk, hogy egy új fedett versenyuszodát építünk, amelyben lesz egy 50 x 25 méteres versenymedence, 600 férőhelyes lelátóval, és egy 20x10-es tanmedence, amelyik az úszásoktatást segítené. Mivel az elmúlt évben a Damjanich uszoda kútjának vizét orvosi vizsgálatok segítségével gyógyvízzé minősítették, egy ilyen 300 négyzetméteres termálmedence is lesz a fedett részben, amelyet kivezetnek a szabadba is, ahol egyébként két kisebb medencét is megépítenek a tervek szerint. A főépületben kapnának helyet az öltözők, a konditerem, az orvosi szoba, és egy olyan gyógyászati központ, amely a gyógyvíz hasznosítására épül, és amelynek egészségügyi hátterét a MÁV Kórház mozgásszervi szakkórházi funkciója is adná. Ez a fejlesztés összecseng a kórház fejlesztési programjával, hiszen a mozgásszervi szakkórházi ellátáshoz ma már a gyógyvizes kezelések is hozzátartoznak.
Az előterjesztés alapján a mintegy 25,8 millió forint tervezési költség fedezetét a Damjanich uszodát működtető Víz- és Csatornamű Rt. által fizetendő koncessziós díj adná. A vizes cég által megrendelt engedélyes tervek jó esetben májusra elkészülhetnek, maga az uszoda pedig egy év alatt felépülhet. Maga a beruházás 2-2,5 milliárd forintba kerül majd a mai számítások szerint. Ennyi pénzt a város ilyen célra a saját költségvetéséből nem tud biztosítani, ezért befektetőt, működtetőt kell majd keresni a beruházáshoz, de első lépésben most el kell indítani a projektet – hangsúlyozta Botka Lajosné. Ha minden az elképzelések szerint alakul, az új uszoda avatására már 2007-ben sor kerülhet.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|