Jó hír a belvíztől, árvíztől rettegőknek. Süt a nap, száraz az idő, és a hideg időjárás következtében a vízutánpótlás fokozatosan megszűnik, az apadás felgyorsul. A következő tíz nap során továbbra is száraz idő várható – tartalmazza a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tájékoztatója.
A Tiszán hosszan elhúzódó, közepes árhullám vonult le. A ma reggeli vízállás Szolnoknál 458 centiméter, apadó. A Zagyva-Tarna rendszer végig apad, itt is várható az apadás felgyorsulása. A Körösök vízrendszerében is végéig apadás figyelhető meg. A Hortobágy-Berettyó vízállása Ecsegfalvánál - a belvízi beemelések és a Hármas-Körös visszaduzzasztása miatt - ma reggel 260 centiméter volt. Az elsőfok 250 centiméter.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint Európa középső részén az időjárási helyzet egyelőre nem változik. Hidegek lesznek az éjszakák, főként a hóval borított részeken erős fagyra lehet számítani, de napközben is csak fagypont körüli hőmérséklet valószínű. Elsőfokú árvízvédelmi készültség van a Hortobágy-Berettyó jobb partján, illetve Karcag és Túrkeve között. Az elmúlt 24 órában a védekezésben 18 fő és 3 darab közúti jármű vett részt.
A vízügyi igazgatóság területén jelenleg három belvízvédelmi szakaszon – egy-egy tiszakécskei, jászberényi és cibakházai szakaszon – míg további hét szakaszon másodfokú készültség van érvényben. Az elöntött területek nagysága kis mértékben csökkent, jelenleg 24 650 hektár. Ebből 17 550 hektár Jász-Nagykun-Szolnok megye területére esik. Az elöntött területből a vetés 9 300 hektárt tesz ki. A belvízvédelmi szakaszokon az elmúlt 24 órában 33 darab stabil szivattyútelep a tegnapinál 0,5 millió köbméterrel kevesebb, 1,7 millió köbméter vizet, míg az 1 darab hordozható szivattyú a tegnapinak 2/3-át, 18 ezer köbméter vizet emelt be a főbefogadókba.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|