Meghökkentően szép, elgondolkoztató fotók az emberről, állatról, természetről, szobrokról és tájakról. Küzdelmekről, munkáról. A szolnoki székhelyű Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó- és Színesdia Pályázata (MONFODI) Közhasznú Alapítvány kiállításai Martfűn és Hevesen láthatók jelenleg.
A Mozgáskorlátozottak VI. Országos Fotó- és Színesdia Pályázata kiállítása december végéig látható a martfűi Városi Művelődési Központban. A már nagy múltú tárlat prózai előzménye: Magony László miután megtudta, hogy egy motorbaleset következtében maradandó testi fogyatékossággal kell leélnie további életét, 1981-ben alapító tagja lett a Mozgáskorlátozottak Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének és létrehozta a Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó- és Színesdia Pályázatát (MONFODI), melyet később a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége működtetett. A fotózás szervezett formában immár több mint húsz esztendeje nyújt önkifejezési formát a MONFODI tagjai számára. A MONFODI 1991-től alapítványi formában tevékenykedik. Magony László ES-FIAP fotóművész elnök vezetésével pályázatokat hirdet, kiállításokat, alkotótelepeket szervez. 1995 óta minden páratlan évben a martfűi könyvtár ad otthont a mozgáskorlátozottak pályázati anyaga bemutatójának.
Az idei országos pályázatra 27 szerzőtől 73 fekete-fehér, és 116 színes fotó érkezett. A zsűri a kiállításra 30 fekete-fehér és 61 színes fotót fogadott el. Az első díjat mindkét kategóriában a nagykőrösi Papp Elek (2. képünk) nyerte el. Második díjas fekete-fehér kategóriában a gödöllői Kresz Albert (1. képünk), színes kategóriában a budapesti Laki Zoltán (3. képünk) lett. Harmadik díjat nyert a székesfehérvári Wágner Csapó József (4. képünk) és a ceglédi Barna Karolin. Mivel diából csak 24 érkezett, a jelentkezési határidő a diapályázatra 2006. február 15-ig kitolódott. A martfűi kiállítás képei – Kozma Imre polgármester szavaival élve – lenyomatokat hagynak a nézőben. A kiállítás megnyitójában felteszi a kérdést: vajon mitől ember az ember?
Attól, hogy érzékszerveivel érzi az illatokat, ízeket, a fényeket, a formákat? Attól, hogy testével, karjával, lábával bonyolult tornagyakorlatokat végezhet, vagy éppen főzhet, sétálhat, gyermeket ringathat? Vagy éppen attól, hogy képes az elvont gondolkodásra, a kreativitásra, az alkotásra? A MONFODI fotósai jól bizonyítják, mitől ember az ember. Mozgáskorlátozottként átélik, megélik azokat a szituációkat, amikor tolókocsival közlekedve, biccentve lépkedve a mindennapok nehézségeivel találják magukat szembe, ugyanakkor megélik az alkotás teremtő csodáját is. Talán éppen azért hoznak létre maradandót az élet röpke pillanataiból, hogy hasznosnak érezhessék magukat? Ki tudja. Annyi azonban bizonyos, hogy saját örömükre megalkotott, saját egyéniségüket is tükröző fotóik lenyomatot hagynak korokról, emberekről, tájakról. Lenyomatot hagynak bennünk. Hiszen az alkotás egy idő után már nem öncélú vágy. A MONFODI fotósai is elénk tárják lencsevégre kapott benyomásaikat.
A Heves város képekben című kiállítás a hevesi Eötvös József Szakközépiskola aulájában látható. A Mozgáskorlátozottak VIII. Fotós Alkotótelepének tizenhat résztvevője saját szemüvegén, fényképezőgépe lencséjén keresztül mutatja be, milyennek látja a várost. Visszaköszön a fotókról többek között a hevesi pipacstenger, a falombok között megbújó katolikus templom, a hevesi harangok, s egy exponálás erejéig a környezetükből kiemelt hevesi köztéri szobrok, az elmúlt idők bajait, s talán a jelen zaklatottságát is – a fotóművészet sajátos eszközeivel – megidéző újtelepi templom. S az életképek. A hűsölés, a pihenés. A lemeztelenítve pózolás az aktfotós lencséje előtt. Mert többnyire pózokban élünk, lélegzünk. Ilyenek vagyunk. Hevesen és bárhol a nagyvilágban. Csak hogy Hevesen most néhány fotós ezt bátran be is vállalta.
A Heves város képekben című kiállításon látható néhány alkotás sorrendben: Magony László - A virág magánya, Jakab Tibor - Karzatról, Balassa Gergő - Időtlen időkig, Laki Zoltán - Éjszakai fény.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|