Magyar Gazdaságért Díj-as cégvezető
Több évtizedes kiemelkedő munkája elismeréseként Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter „Magyar Gazdaságért Díjat” adományozott a közelmúltban Gazdag Sándornak, a Tisza Coop Rt. vezérigazgatójának, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi tagozata elnökének.
Gazdag Sándor pályáját 1967-ben kezdte a Tiszafüred és Vidéke ÁFÉSZ-nél, ahol 1974-ben a szövetkezet elnökévé választották. Tíz évvel később már a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Általános Fogyasztási Szövetkezetek Szövetségénél dolgozott, ahol 1984-től titkári, majd elnöki funkciót töltött be. A ’90-es évek elején megalakult az árubeszerző központ Tisza Coop néven, ahol 1992. szeptember 1-je óta az élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelemmel foglalkozó Tisza Coop Rt. első számú vezetője. Kimagasló érdemei vannak munkatársaival együtt a cég fejlődésében. A vállalkozás a 11 százalékos árbevétel-csökkenés ellenére Jász-Nagykun-Szolnok megye harmadik legnagyobb vállalkozása, több mint 40 áfész és szövetkezetek által alapított gazdasági társaság van a tulajdonosi körében. Tavalyi árbevétele csaknem 30 milliárd forint.
A Tisza Coop Rt. a négy megyére kiterjedő térség egyik legversenyképesebb vállalkozása. A cég évek óta az első 200 között szerepel a hazai, és harmadik helyen a megye TOP 50 vállalkozásai között. Gazdag Sándor mindig gyorsan alkalmazkodott az új követelményekhez, és ilyen szemléletre ösztönözi fiatalabb munkatársait is. (Kép: www.jnszmkik.hu)
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
| |