Nagy nyilvánosság előtt, Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter jelenlétében adták át a Jász-Nagykun-Szolnok (JNSZ) Megyei Munkaügyi Központ Szolnoki Kirendeltségét. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat modernizációs programja keretében felújított épületre több mint 70 millió forintot költöttek hazai és Európai Uniós forrásokból.
Január 1-től mintegy 300 ezer álláskereső csaknem 900 ezer vállalkozásnál kereshet munkát – mondta a miniszter Szolnokon. Ha a Parlament elfogadja a törvényjavaslatot, az a munkáltató, aki legalább három hónapnál hosszabb ideje nyilvántartott álláskeresőt foglalkoztat, egy évig teljes körű munkáltatói járulék kedvezményben részesül majd. A kedvezményben a munkáltatók közül 500 ezer egyéni vállalkozó, 340 ezer hazai mikro-, kis-, és közepes vállalkozás és 60 ezer nonprofit szervezet részesülhet. Magyarországon a munkaképes korú lakosság 40 százaléka nem rendelkezik szakképesítéssel, ők január 1-től a „Lépj egyet előre” programban ingyen szerezhetnek szakmát, amennyiben pályázatot nyújtanak be – hangsúlyozta Csizmár Gábor.
A forrásokat a képzéshez az Európai Unió biztosítja, első lépésben 4 milliárd forintot. Magyarországon a munkaképes korú lakosság csaknem 40 százaléka inaktív, sajnos nálunk a legmagasabb ennek az aránya az Európai Unióban – mondta portálunknak Csizmár Gábor. 134 ezer embert sikerült ebből a helyzetből kimozdítani 2002. óta, de csak azon lehet segíteni, aki maga is aktívan keresi az állást.
A szolnoki kirendeltség felújított épülete 200, az ügyfélváró 70 négyzetméterrel bővült, kialakítottak egy gyermeksarkot és négy számítógépes kioszkot, amelyek a megyei és országos állásajánlatok, képzési lehetőségek önálló megtekintését segítik. Megvalósult a mozgáskorlátozottak épületen belüli akadálymentes közlekedése, megszűnt az ügyfélfogadó helyek zsúfoltsága. Egy 10 milliárd forintos program keretében az országban található 173 munkaügyi kirendeltség közül jövő év végéig 80-at felújítanak, korszerű informatikai eszközökkel látnak el – tudtuk meg a minisztertől.
A JNSZ megyében nyilvántartott álláskeresők egyharmada a szolnoki kirendeltséggel működik együtt. Létszámuk 6062 fő jelenleg. Az ügyfelek 37,6 százaléka alacsony iskolai végzettségű. A diplomások részaránya 4,3 százalék. A regisztráltak 45,5 százalékának nincs semmilyen képesítése. A térséghez tartozó 22 település közül 8 hátrányos helyzetű. Foglalkoztatási szempontból a kistelepülések között is jelentős különbségek vannak. A területi mutató mértéke Szászberken a legalacsonyabb: 3,89 százalék, és Cibakházán a legmagasabb: 13,56 százalék. A kirendeltség 2454 munkáltatóval áll kapcsolatban. Többségük mikro-, kis-, és középvállalkozás. A körzetből érkező állásajánlatok száma éves szinten 4000 körüli. Az állásbejelentések 57 százaléka szolnoki munkahelyre vonatkozik. A munkáltatók főként betanított és szakmunkásokat keresnek.
A korszerűsített szolnoki kirendeltség szolgáltatásai remélhetőleg 1800-2000 szolnoki munkanélkülinek jelentenek valódi megoldást, ezért is nagy a felelőssége a megyei munkaügyi központ itt dolgozó munkatársainak – emelte ki beszédében Berta István, Szolnok város alpolgármestere. (Kép: Csizmár Gábor teszteli számítógépes rendszert)
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|