A szolnoki strandfürdőkről szóló szerda esti városházi fórumon több mint száz résztvevő és többtucat hozzászólás bizonyította a téma iránti felfokozott érdeklődést. Mint kiderült, a városközpontban a versenysportot, úszásoktatást és hobbiúszást szolgáló Damjanich uszoda (népszerű nevén "Dami") olyannyira elavult, hogy vagy be kell zárni, vagy fel kell újítani. A Dami törzsközönsége szinte egy emberként állt ki kedvence mellett: az uszodát meg kell menteni! De felmerül a kérdések kérdése: amíg újjáépítik, hol fogunk addig úszni, brűgölni?
Botka Lajosné polgármester és Bogdán Béla strandigazgató mellett a Tiszaligeti strand és a Damjanich uszoda engedélyes felújítási terveit egy éve elkészítő VíZxVíZ 99 Tervező Iroda munkatársai foglaltak helyet a prezidiumban. Levetítésre került mindkét tervprezentáció, megtudthattuk, hogy az uszoda cirka másfél milliárd, a strand (fedett uszodával, új öltözőkkel, vellness központtal, téliesített melegmedencékkel) másik 2,5-3 milliárd forintba kerülne.
A hozzászólások során röpködtek az ötven-száz-többszáz milliók, miközben a néhány milliós vagy éppen ingyenes szolgáltatásjavító intézkedések sem valósulnak meg, példaként említették a hozzászólók a tiszaligeti strandon a faház-szauna megnyitását a nagyközönség számára, vagy a Damiból a szomszédos kerthelyiségbe a közvetlen átjárási lehetőség megoldását. A hozzászólók próbálták funkciók szerint elkülöníteni a két fürdőlétesítményt, a fent már említett funkciókon kívül: turizmus, rekreáció, wellness, stb., hol az egyik, hol a másik fürdőhöz sorolva azokat.
Abban azonban nagyjából, felében-harmadában egyetértettek a résztvevők, hogy a Tiszaligeti strandot jelenlegi formájában nehéz lenne téliesíteni, mivel a két éve végrehajtott széchenyi-terves félmilliárd kevés volt arra, hogy az öltözők közel kerüljenek a medencékhez. Egyes fanatikus damisok váltig állították, hogy a romló uszodai állapotokon edződve játszva elviselnék a folyamatos üzem melletti átépítés kellemetlenségeit. Másik ésszerű javaslat szerint, a Dami átépítése előtt rendbe kellene tenni a MÁV-strandot, hiszen az, jelenlegi állagában a Damiénál egy nagyságrenddel olcsóbban felújítható (feszített a nagymedence víztükre, csak vízszűrő kellene), és úgy is hamarosan a város kezelésébe kerül. Ez kitolná azt a 2006. dec.31-i uniós ultimátum-határidőt, amíg a Dami vízforgató nélkül üzemeltethető. Ráadásul járulékos beruházásként a MÁV-strand is EU-szabványossá tehető így.
A hol emóciót, hol rációt tükröző hozzászólások egyvelegéből többek között azt lehetett kihámozni, hogy nem kell rögtön többmilliárdos projektekben gondolkodni, majd várni a sült galamb-pályázati pénzekre. A fürdőfejlesztéseknek organikusan, apránként kellene (kellett volna) lezajlania, és erre nagyszerű példa a közeli cserkeszőlői strand története. Ráadásul az utóbbi évtized cserkei strandfejlesztéseit az a Bogdán Béla vezényelte le, aki most a szolnoki strandfürdőkért felel. (Ezért lett Cserkéről Szolnokra "csábítva".) Igaz, Cserkeszőlőn volt neki hozzá egy legendásan pragmatikus és a fűrdőfejlesztések iránt elkötelezett segítsége is, Szokolay Lajos, cserkeszőlői polgármester személyében...
A fotón a Damjanich uszoda látható alsó madártávlatból
A szolnoki strandokról bővebben:
Fáklyás demonstráció egy szolnoki strandért
http://ujneplap.hu/index.php?apps=forum&a=10&from_1=30&from_2=0&rendezes=1&forum_id=469
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9106320&la=49289342
http://www.szolnokinaplo.hu/node/680
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|