Szociális Asszisztens képzés Szolnokon
A tanfolyamra a LABORA Szociális Szolgáltató, Tanácsadó és Oktatási Bt nyert pályázatot, így az OKJ-s államilag elismert vizsgával záruló képzés mozgássérültek illetve megváltozott munkaképességűek részére ingyenes, csupán az orvos-szakértői vélemény és az érettségi bizonyítvány másolata kellett a június végéig tartó tanulás elkezdéséhez. Az oktatás hetente két teljes nap (8óra) történik, ezen felül összesen 300 óra gyakorlaton kell részt venni melyből egy esettanulmányt kell írni és a vizsga részeként meg kell védeni. A képzés főbb témakörei: Személyiségfejlesztés, Tanulás Technika, Társadalomismeret, Szociálpolitika, Egészség megőrzés, Mentálhigiéné, Esetmegbeszélés, Pszichológia, Államigazgatási és jogi ismeretek, Szociális munka elmélete. Ízelítő az első napról: az első óra mint minden ilyen képzésnél általában a szükséges papírok leegyeztetésével, könyvek és jegyzetek átvételével, kötelező információk meghallgatásával telt. Ugyanakkor a többletjelentkezők miatt fellépő létszámfelesleg némi zavart okozott, amelyet úgy oldottak meg, hogy a jelentkezők leszázalékolásának mértékét jelző értéket vették figyelembe. Az első néhány óra tananyaga bemelegítésként a Tanulás technikája volt. Következő tantárgy a Pszichológia volt, melynek előbb az alapjaival majd az irányzataival ismerkedhetett meg a lelkes, tudásra éhes tanfolyam-hallgató gárda. A nap végére még a kevesebbet jegyzetelők is érezték ujjaikban a tanulás kimerítő hatásait.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
| |