Profi hadsereg – az átlagosnál magasabb bérek
Jövőre a közalkalmazotti szférában 3,5-4 százalékos béremelésre kerül sor, a fegyveres erőknél és testületeknél ezt meghaladó lehet a béremelés mértéke, amint erre már a miniszterelnök is utalást tett – mondta egy szolnoki fórum szünetében portálunknak Iváncsik Imre (képünkön), a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára.
A béremelés azért indokolt, mert a hivatásossá vált honvédségnél a díjazásnak is el kell érnie azt a szintet, amelyet a társadalommal kötött szerződés fejében a katonák a veszélyes hivatás fejében elvárnak. A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) Szolnokra kihelyezett ülésén a szárazföldi csapatokról tartott tájékoztatást Györössy Ferenc vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Szárazföldi Parancsnokság parancsnoka. Elmondta: a katonák számát 584 fővel csökkentik 2007 végére, a létszámleépítés főként a hivatásos és szerződéses állományt érinti, kevésbé terjed ki a közalkalmazottakra, akiknek 119 ezer forint jelenleg az átlagbére. Hangsúlyozta: a honvédségi munkavállalók tisztességes, fiatal, jó hozzáállású, törekvő állományának feladatteljesítési képessége megfelel az elvárásoknak. A HÉF szolnoki ülésén a katonai érdekvédelmi szervezetek képviselői napi problémákat soroltak. Így többek között szükségesnek tartják a speciális katonai előmeneteli renddel, a rendfokozathoz kötött illetményrendszerrel kapcsolatos szabályozás módosítását, a katonák lakásgondjának megoldását. Az utóbbi felvetéssel kapcsolatban elhangzott, hogy a honvédelmi tárca középtávon nem tervezi a jelenlegi elhelyezési körülmények lényeges megváltoztatását.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
| |