Hozzáférhetőbbek lesznek a CT és MRI vizsgálatok
A jövőben szélesedik azon vizsgálatok köre, amelyeket a szakrendelőkben is elvégezhetnek, így nem kell a betegnek egy-egy orvosi beavatkozás miatt kórházba menni, esetleg oda több napra befeküdni. A kormány 100 lépés programján belül az egészségügy megújítását célzó 21 pont célkitűzéseit követve az egészségügyi tárca újabb lépést tesz annak irányába, hogy az egészségügyi szolgáltatások finanszírozási rendje rugalmasabbá váljék – tartalmazza az Egészségügyi Minisztérium közleménye.
Ezt egy egységes gyógyító-megelőző kassza létrehozásával, valamint az egyes beavatkozások, vizsgálatok díjtételének harmonizációjával kívánjuk megteremteni. A finanszírozási rendszer átalakítása szükséges ugyanis ahhoz, hogy a gyakorlatban, a mindennapokban a betegek nagyobb arányban részesülhessenek korszerűbb járóbeteg-ellátásban, tehát a szakrendelőkben is elvégezzék rajtuk azt a vizsgálatot vagy beavatkozást, ami miatt eddig esetleg kórházba kellett járniuk, vagy pár napra – sokszor szükségtelenül – befeküdniük. Az újabb lépés, amit ennek elérése érdekében teszünk, a CT és MRI vizsgálatok díjharmonizációja, az ezek finanszírozására rendelkezésre álló összeg egyesítése a már összevont fekvő- és járó beteg szakellátási kasszával. Így szeretnénk az egészségügyi ellátórendszerre jelenleg jellemző strukturális problémák megoldásához gazdasági ösztönzőt biztosítani. A fentieket kiegészítő változtatás – amely a szakma régi kérésének tesz eleget –, hogy az említett vizsgálatok díja az eddigi gyakorlattal ellentétben meghatározott, mégpedig a járóbeteg-ellátási alapdíjnak megfelelő összeg lesz. Így az intézmények könnyebben tudják majd előre tervezni a rendelkezésükre álló forrás felhasználását. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a járóbeteg-szakellátás keretében végzett CT és MRI vizsgálatokat az adott szolgáltatóval kötött teljesítmény-volumen szerződés alapján fogja finanszírozni. Mindezen intézkedések végső célja a rendelkezésre álló költségvetési forrás hatékonyabb felhasználása és a kiszámíthatóság biztosítása, valamint az év végén rendelkezésre álló előirányzatok teljes kifizetése. A változások jogszabályi hátterét adó kormányrendelet 2005. október 1-jén lép hatályba.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
| |