Miniszteri vizit a Hit Gyülekezetében
Bozóki András kulturális miniszter ma délelőtt Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete vezető lelkészével találkozott. A program azért kuriózum, mivel először tesz hivatalos látogatást kulturális miniszter a Hit Gyülekezetében.
Bozóki András (fotónkon) Gulyás Kálmán egyházi kapcsolatokért felelős címzetes államtitkárral megtekintette a Hit Csarnokát és a Szent Pál Akadémiát. A kulturális minisztert az épületek megtekintése után Németh Sándor vezető lelkész hivatalában fogadta. A Hit Gyülekezete az újkori reformáció egyik magyarországi képviselőjének tartja magát. Hivatalos állami elismerésük még a rendszerváltás előtt – 1989. tavaszán az Állami Egyházügyi Hivatal által – megtörtént. A Hit Gyülekezetét teológushallgatók alapították 1978-ban. Az alapítók – így Németh Sándor vezető lelkész – célja a Szentírás mind jobb megismerése, és az abban leírt dinamikus keresztény élet megvalósítása volt. A Szent Pál Akadémiát – korábbi nevén: Közép-kelet-európai Bibliaiskola és Lelkészképző Intézet – a Hit Gyülekezete 1990-ben alapította. A Magyar Köztársaság Kormánya 1991. decemberében sorolta a hittudományi főiskolák közé. Az 1993-as felsőoktatási törvény az államilag elismert egyházi főiskolák körében szerepeltette. Az oktatás az 1990/91-es tanévben kezdődött teológia szakon nappali és levelező tagozaton. (Fotó: www.meh.hu)
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
| |