Szandaszőlős, egy fejlődő városrész Szolnokon
Az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által több mint 200 millió forinttal támogatott útfelújítások között van Szolnok Szandaszőlős városrész fő útja, a Vörösmező út is, amelynek leromlott állaga, az egymást érő kátyúk évek óta megkeserítik a városrész lakosainak életét. Örömteli a hír ezúttal abban is, hogy a város saját költségén itt a vízelvezető rendszert is kiépíti, és a kapcsolódó közmű szolgáltatókkal való egyeztetés és átépítés során talán az is megoldhatóvá válik, hogy például a villamos vezetéket tartó oszlop szégyenszemre ne egy bekötő út közepén helyezkedjen el. A kertvárosi jellegű Szandaszőlős az utóbbi évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül, ami a foghíjas telkek fokozatos beépülésével lassan elnyeri végleges és vonzó arculatát. Az ide költözött családok természetesen megnövekedett igényeket is jelentenek, amelyet a városrész központjában nemrég átadott impozáns épületkomplexumban nemrég megnyílt Coop Szolnok Rt. új kereskedelmi üzletegysége, a Szanda Üzletház próbál kiszolgálni. Csepeli Lajos a kereskedelmi társaság vezérigazgatója elmondta: az 58 évvel ezelőtt éppen Szandaszőlősön megalakult cég vállalja a versenyt és a megmérettetést a külföldről hazánkba települő üzletláncokkal. Alapos, előzetes piackutatást követően az áruválasztékot úgy állítják össze, hogy az pontosan megfeleljen a térségben élők igényeinek. Az épületben egyébként helyet kap még egy tűzoltószertár és a körzeti megbízott rendőr irodájára is, amelyre már megkötötték a bérleti szerződést, de a mintegy 30-50 asztalos fedett piacnak jelenleg még nincs gazdája. Az árusok továbbra is kénytelenek a fedett piac mellett a tűző nap alatt berendezni standjaikat, ami nem csak nekik, hanem a gyorsan tönkremenő áruk miatt a vásárlóknak sem jó.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
| |