Kritikák kereszttüzében a Nemzeti Civil Alapprogram
Július 29.-én a HírTV reggeli műsorában alkalma volt a kritikai véleményét országos szinten is kifejteni, amely meglehetősen felbolygatta a civil szektor körüli állóvizet. Tény, hogy a civil szervezetek a 2005. évi működési költségeik támogatáshoz legjobb esetben is csak szeptember hónap végén juthatnak hozzá, pontosabban annak is csak egy részéhez, mert a többi átutalását a tervek szerint 2006-ra tolták. A civil szervezetek ennek megfelelően a kilakoltatást is kockáztatva feltehetőleg már tájékoztatták a működési költségeik jelentős részét kitevő helyiségbérleti díjakat illetve közüzemi költségeket kiszámlázó szerveket, hogy a számlák kiegyenlítését a tervek szerint 2006-ra tolják, de ezt nem tehetik meg a függetlenített alkalmazottaik munkabérével. Bányai Péter úgy összegezte a mondanivalóját, hogy az NCA működéi gyakorlata nem civilbarát és sürgeti az NCA törvény módosítását. Dr. Bíró Endre, az NCA Tanács alelnöke a Július 30.-án a közleményben cáfolta az elhangzott kritikai megállapításokat kiemelve, hogy „jogszabályi határidőt nem sértettek”. Ezzel nem is lenne baj, ha közben a civil szervezetek nem mennének tönkre. Ha pedig így van, akkor a hivatkozott jogszabályt kellene mégis megváltoztatni úgy, hogy az inkább illeszkedjen a civil szektor működtetésének igényéhez, semmint egy államigazgatási szerv igényéhez.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
| |