A légtérben könnyen megeshet, hogy vészhelyzetbe kerül a pilóta, s katapultálnia kell. Mi történik, ha tenger van alatta, s ráborul az ejtőernyő kupolája? Az ilyen helyzetekből való menekülést gyakorolták Szolnokon a kecskeméti harci pilóták.
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis pilótái vízi túlélési képesség tanfolyamon vesznek részt Szolnokon. A kecskeméti repülő harcászati állomány az MH 86. Szolnok Helikopter Ezred vízi kiképző bázisán öt napot tölt vízi próbával, ami elméleti és gyakorlótermi felkészüléssel kezdődött – mondta portálunknak Varga Csaba alezredes, a helikopter ezred parancsnokhelyettese. A szolnoki tanfolyam célja, hogy az augusztus végén a NATO Air Meet gyakorlatára Norvégiába utazó harcászati pilóták egy esetleges vészhelyzetre felkészülve vízi túlélési ismereteket szerezzenek, mivel 70-80 százalékban tenger felett lesz a gyakorlat megtartva. A hazánkban első alkalommal megszervezett tanfolyam további célja, hogy a pilóták vízi jártasságot szerezzenek biztonságos, ellenőrzött körülmények között és képessé váljanak az együttműködésre a kutató-mentő erőkkel.
A vízi kiképző bázison a laktanyába települt MH 34. Bercsényi László Felderítő Zászlóalj mentő képesítéssel rendelkező búvárai látják el a biztosítási teendőket. A helikopter ezred oktatói a feladatok végrehajtását irányítják, megismertetik a vészhelyzetekre rendszeresített személyi mentőeszközöket, hogy a hajózók kellő jártasságot szerezzenek használatukban. A valós vészhelyzetekben komoly lelki terhelés éri a katapultált pilótát, ezért a tanfolyam elején pszichológus is foglalkozott velük. Megtanulták milyen élettani hatása van a jéghideg víznek, a sarkköri hidegnek az emberi szervezetre, és miként tájékozódjanak a tengeri viszonyok között. A pilóták csütörtökön uszodai környezetben a vízbiztonság megszerzését gyakorolták, hogyan kell egyéni és mentő felszerelésben a vízben mozogniuk, úszniuk. Gyakorolták a felszerelésben történő helyes vízbeérkezést, a mentőeszközök, a mentőmellény és mentőcsónak használatát. Pénteken a Holt-Tiszán ugyanezeket gyakorolják, azzal megnehezítve a feladatokat, hogy helikopterről ugranak a vízbe, a mentőmellényeiket, mentőtutajaikat saját maguk fújják fel a vízben, és önerőből eveznek majd a partra.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|