Orbán vonja vissza kijelentését!
A leghatározottabban visszautasítjuk Orbán Viktor tusnádfürdői kijelentését, amelyben nemzetellenesnek titulálta a magyar kormányt, és amellyel a baloldaliak becsületébe gázolt – tájékoztatta portálunkat közleményben az MSZP Országos Elnöksége.
Az MSZP ezúton szólítja fel a Fidesz elnökét, hogy vonja vissza ezen sértő és durva megnyilatkozását, amely sértő nemcsak a szocialista pártra nézve, hanem arra a két és félmillió magyar választópolgárra is, amelyik az MSZP-t kormányra juttatta. Orbán Viktor ezen kijelentésével nemcsak a baloldali kormányt, hanem az ország választópolgárainak jelentős hányadát is nemzetellenesnek nevezte. Egyetlenegy politikus, senki, még a volt miniszterelnök sem engedheti meg magának, hogy nemzetellenesnek tartsa azokat az embereket, akik nem az ő gondolatait, gondolkodásmódját vallják. Álságos dolog a nemzet egységéről beszélni, és közben az ország egyik felét súlyosan sértő megjegyzéseket tenni. Ezek a gondolatok együttműködés helyett csak megosztják a nemzet egységét. Az MSZP Országos Elnöksége elvárja és bízik benne, hogy a Fidesz elnöke visszavonja meggondolatlan szavait – tartalmazza a közlemény.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
| |