Az NCA alapot az ígéretéhez híven az állam tölti fel minden évben, pontosan annyi összeggel, amennyiről az állampolgárok az SZJA 1%-os rendelkezésükkel felajánlanak a civil szervezeteknek.
Az első évben több, mint 6 milliárd forint (24 millió Euro) vissza nem térítendő támogatás jutott el a sikeresen pályázó alapítványokhoz, egyesületekhez., amelynek elszámolása az alapkezelő felé most van folyamatban. Ez azt jelenti, hogy valójában most kerül első alkalommal elbírálásra az, hogy a civil szervezetek a szerződés szerint használták-e fel a kapott támogatást. Nagy a tét, hiszen az NCA Tanácsa 2005. július 13.-én hozott határozata alapján minden szerződésszegés megalapozza az NCA pályázataiból történő 2 éves kizárás jogkövetkezményét. Időközben beérkeztek a 2005-ös év támogatási pályázatai, amelynek összesítése után kiderült, hogy a 2005-ben elosztható keretösszeg az igények közel 10%-át fedezi csak. Mindezeken felül az elosztható keretösszeg ebben az évben sem lesz azonos a rendelkezésre álló keretösszeggel, amely a hírek szerint csak az elosztható 50%-a. A másik 50% pedig majd 2006-ban kerül kiutalásra, tehát a civil szervezeteknek 2006-ban lesz meg a fedezete a 2005-ös működési költségeire, így a dolgozók munkabérére, vagy a közüzemi költségekre egyaránt. Ezt a körülményt a Nemzeti Civil Alapprogram Miniszteri Titkársága jó gazda módjára kezeli, és rájött arra, hogy a „sok az igénylő és kevés a pénz” dilemmát úgy is meg lehet oldani, hogy a képlet egyik tételét, jelen esetben az igénylők létszámát kell erőteljesen csökkenteni. Ehhez már csak olyan hozzáállást kell tanúsítania, amely a civil szervezetek 2004-es elszámolását oly mértékben megnehezíti vagy lehetetlenné teszi, hogy jelentős részük kizárja magát a következő évi támogatottak köréből. Így máris készen áll a „Nagy Átverés” forgatókönyve. A nyári vakáció ezekben a napokban csak az említett Minisztériumi Titkárság alkalmazottainak nyújt megérdemelt pihenést, de a civil szervezetek önkéntes alapon, tehát munkadíj nélkül közreműködő vezető tisztségviselői lázasan számolgatnak, és keresik a jegyzékekben a költséget igazoló számla kötelező tartalmi elemeként előírt statisztikai jelző, esetleg vámtarifa számot. Mert e nélkül bizony nem fogadható be a számla, nem tud elszámolni a kedves civil szervezet a támogatás felhasználásáról, és végső esetben kizárja magát a támogatottak köréből. Kiváló gumiszabálynak bizonyult annak eldöntése, hogy mi a működési vagy mi a program költség. Mert ez utóbbit ugyebár itt nem lehet elfogadni. De sajnos már nincs remény azoknak a szervezeteknek, amelyek szerződés módosítási kérelemmel fordultak a pályáztatóhoz, mivel egy utólsó pillanatban hozott és nem túlságosan publikált Titkársági Határozat az ilyen módosítási kérelem elbírálását az elszámolási határidőhöz kötötte. Nekik pedig nyilvánvalóan kell vagy 2-3 hét a módosítás elbírálásához. Alighanem újra kell értékelniük a civil szektor szereplőinek a „fejlődésük elősegítését” szolgáló állami politikát, míg a másik oldalról talán lenne talán felesleges számításon kívül hagyni a civil szektorban uralkodó közhangulatot.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|