Jelenleg is folynak tárgyalások a nagy francia fegyvergyártó cégek és a Honvédelmi Minisztérium szakemberei között, de konkrét fegyverzet-eladási tervek még nincsenek – mondta Szolnokon Philippe Zeller, Franciaország nagykövete.
A diplomata információgyűjtő látogatáson vett részt Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára kíséretében az MH 86. Szolnok Helikopter Ezrednél és az MH 34. Bercsényi László Felderítő Zászlóaljnál, ahol az alakulatok történetéről, munkájáról szóló tájékoztató meghallgatása után földi és légi harcászati bemutatón vett részt. Tudják a fegyvergyártók is, hogy költségvetési megszorítások vannak a védelmi szférában, de nem elképzelhetetlenek az eladások, a múlt héten például magyar minisztériumi delegáció keresett fel egy francia fegyverzeti szalont és kiállítást, vagyis lehetnek ilyen tervek – tette hozzá a nagykövet. Philippe Zeller szerint a szolnoki katonai alakulatok speciális és magas szintű képzettséggel rendelkeznek, nem véletlenül, hiszen csapatszinten külföldi – afganisztáni és makedóniai – akciókban is részt vettek már. A Bercsényi László Felderítő Zászlóalj magas minőséget képvisel – hangsúlyozta a nagykövet. Látogatásom a kölcsönös kapcsolat fenntartását szolgálja, néhány nap múlva a magyar vezérkari főnök fogja a partneralakulatot Franciaországban felkeresni – jelentette be a diplomata. A Bercsényi felderítő zászlóalj a NATO-ban is számon tartott elit alakulat, amire joggal lehetünk büszkék, hiszen a NATO gyorsreagáló erőbe is tudtunk ajánlani egy, a legszigorúbb követelményeknek is megfelelő századot – nyilatkozta Iváncsik Imre. A látogatásnak már komoly hagyománya van, a szolnoki zászlóaljat minden Magyarországon szolgálatot teljesítő francia nagykövet felkereste eddig, aminek az is oka, hogy Franciaországban is található egy Bercsényiről elnevezett katonai alakulat – tette hozzá az államtitkár.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|