Együtt, másképp a munkanélküliség ellen
Második szakaszába lépett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központnak a munkanélküliség megelőzését és kezelését célzó európai uniós programja – hangzott el a szervezet által megtartott sajtótájékoztatón.
A munkaügyi központ az Együtt, másképp elnevezésű megyei programja keretében az Európai Szociális Alap támogatását kihasználva, új típusú szolgáltatásokkal – többek között képzési programokkal, foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokkal, ösztöndíj és bértámogatással – segíti a munkanélküliek munkaerő-piacra való visszakerülését. Az országosan felhasználható 29,8 milliárd forintos összegből Szolnok megyére több mint 1,4 milliárd forint jut, mely legkevesebb 1200 fő bevonását teszi lehetővé a programba – mondta Miskó Istvánné, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ igazgatója. Országosan egyébként összesen 25 ezer személy munkaerő-piaci helyzetén könnyíthet az uniós pénz. Az első körben kiválasztott regisztrált munkanélküliek és inaktív személyek közül a munkaügyi központnak április 30-ig mintegy 384 megállapodást sikerült megkötnie, és 21 képzővel kötött megbízási szerződést a szervezet – mondta Veresné Péter Judit, a program menedzsere. A folyamatos és hatékony munka érdekében várhatóan augusztustól mentorok segítik a hatékony kiválasztást és programban tartást – tette hozzá. A 2007-ig tartó programtól hosszú távon a képzettségi szint és a foglalkoztatási ráta növelését, a tartós munkanélküliség kialakulásának megelőzését, illetve a már meglévő tartós munkanélküliség csökkentését, a hátrányos helyzet halmozódásának elkerülését várják a szakemberek.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
| |