Külföldi szakemberek Szolnokon
A Centurio közigazgatási szakembercsere program keretében sajtóbeszélgetést szervezett Szolnokon a megyei önkormányzat a szakmai úton itt tartózkodó három külföldi részvételével.
Albert Katalin és György Béla a romániai Hargita megyét, Paola Prunotto az olaszországi Asti megyét képviselve mondta el kedvező tapasztalatait a jelenlévőknek. György Béla például kiemelte a vidéki kistelepülésen élő magyar emberek kedvességét. Eddig ezt nem tapasztalhatta meg, mert csak Budapesten járt magyarországi utazásai során. A vendégeknek összeállított programoknál figyelembe vették a küldő megye által meghatározott igényeket is. Például turizmusfejlesztés, hulladékgazdálkodás, minőségbiztosítás, oktatás, ifjúsági szolgáltatások, műemlékvédelem. A programok megvalósításában segít a megye több településének polgármesteri hivatala is. A 2006 végéig tartó program amelynek önrészére 2,5 millió forintot nyert a megyei önkormányzat a Társfinanszírozási Alapból második, jelenlegi fázisa 2005. január 1-től június 30-ig tart. Május 23-án kezdődött meg a Jász-Nagykun-Szolnok megye külföldi partnerrégióiból érkező fentebb említett szakemberek fogadása. Ennek keretében a három résztvevő mellett júniusban további két gyakornokot fogad a megye. Az egyiket az angliai Durhamből, a másikat pedig a finnországi Häme megyéből. A program iránt jelentősen megnőtt az érdeklődés a Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő és dolgozó közigazgatási szakemberek körében. Ennek eredményeként a 2005-2006-évre meghirdetett 10 pályázati helyre összesen 28-an jelentkeztek. A sajtóbeszélgetésre meghívták azokat a sikeresen pályázott köztisztviselőket is, akik ez év őszén tölthetik két hetes szakmai tanulmányútjukat a programban résztvevő hét külföldi partnerrégiónk: Asti provincia (Olaszország); Brandenburg tartomány Brüsszeli pviselete; Durham megye (Anglia); Hargita megye (Románia); Häme megye (Finnország); Pas-de-Calais és Somme megyék (Franciaország)} egyikében. A meghívással az volt a cél, hogy első kézből biztosítsanak információcserét a kiutazó szakembereknek.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
| |