Az eMagyarorszag Roadshow kamionja ma és holnap délután a nagykanizsai Erzsébet téren várja a fiatalokat, amelyben tizenhat számítógép és multimédiás eszköz áll az érdeklődők rendelkezésére, a gépek pedig a szélessávú internetet a látássérültek számára is élvezhetővé tevő szoftverrel vannak ellátva.
Ma délután négy órakor Kovács Kálmán informatikai miniszter köszöntötte az érdeklődőket, majd Roy és Ádám, a Porno 69 együttes, a Space Monkeez zenekar, valamint Gáspár Laci koncertje jelentett tartalmas szórakozást – természetesen a kamionban elérhető folyamatos játék-, és internet-lehetőség mellett.
Szerdán gyermekműsor, bábműsor, és bűvész-show várja a kisebbeket, a nagyobbakat pedig a Patrizo Baeza latinzenekar koncertje.
Kovács Kálmán a mai megnyitó után sajtótájékoztatót tartott. Az informatikai tárca minisztere arról adott hírt, hogy az Országgyűlés elfogadta az elektronikus információszabadságról szóló törvényt, ami új alapokra helyezi az információs társadalom egészét. A törvény értelmében az önkormányzatok, a bíróságok és a jelentősebb közintézmények kötelesek intézkedéseiket a világhálón nyilvánossá tenni, létrehozva így egy mindenki által szabadon használható közadat-kereső rendszert.
A miniszter leszögezte, hogy az elmúlt három év során a szaktárca bebizonyította: az internet a társadalom széles rétegének, felnőttnek, gyereknek, idősnek és fiatalnak egyaránt kínál értékes és érdekes tartalmakat.
Bejelentette, hogy hamarosan elindul a nagymama-unoka internetes verseny, amely szintén azt a célt szolgálja, hogy az internet és különféle generációk kerüljenek egymáshoz közelebb. Más játékra is hívják az internet szerelmeseit: a www. emagyarorszag.hu oldalon feltett kérdésekre kell válaszolni, és a szerencsés egy szélessávú internet-előfizetéssel, illetve egy PC-számítógéppel lehet gazdagabb. A kérdések közt a nyugat-dunántúli régióhoz kapcsolódók is találhatók.
Publikálta null |
|
|
|
|
Civil szervezetek
Helyilap
Intézmények
Kábeltelevízió szolgáltatás
Kistérségek
Középfokú oktatási intézény
Oktatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
|
|