Az Eszenyi Enikő rendezte színjáték zárt térben, egy ház különböző szintjein játszódik, melynek mindig azt a részletét világítják meg, ahol a cselekmény aktuális részlete zajlik. Egy olyan családot és annak viszonyait ismerjük meg benne, amelynek tagjai hol szeretik, hol gyűlölik egymást, olykor még önmagukat is. A családfő (Vallai Péter) az expozícióban előre jelzi a problémákat: "A feleségem gyógyszerfüggő, én meg alkoholista vagyok. Ez a mi közös bizniszünk. (...) És e tényekből adódóan egyre nehezebben tudjuk fenntartani a hagyományos amerikai életmodellt,  hogy fizessük a számlákat, vásároljuk a sok szart. Ebből következik a három lányt és a közelebbi- távolabbi hozzátartozókat  magába foglaló familia szétszakadása, a sokáig szőnyeg alá söpört titkok kényszerű kimondása, a rutinná vált ön/áltatás, csalás és megcsalattatás. És persze képről képre, jelenetről jelenetre mind több negatívum kerül előtérbe: az alkoholizmus és gyógyszerfüggőség mellett a drogozás egyéb formái, a házasságon kívüli kapcsolatok, a válás, a nem kívánt szingliség kínja helyetti testvérszerelem meg a többi. Ez a totálisan sötét világ, ez az eredendően tehetségeseket, jobbra érdemeseket is sújtó kíméletlen diagnózis  nem csupán amerikai jelenség, hanem globális kor- és kórkép, amely - ha nem vigyázunk - terjed és nálunk is kipusztít mindent, ami szép, ami jó, mint a pestis. A komédia megrázóan komor  tartalma, jól  követhető szerkezete, pillanatnyi figyelemlankadást sem engedő, pergő ritmusa, mindenekelőtt pedig a színészek kitűnő alakítása emlékezetessé teszi az estet.  
Az utóbbiak teljesítményéről ezúttal szóljon egy nálam sokkal avatottabb, Hegedűs D. Géza, akinek Oklahomanaplójából szemezgetek.  A "Vájolet" (Violet Weston, az anya) szerepét játszó Pap Vera "mire öltözőjéből a színpadra ér, 20 évet megöregszik. Arca földanya arc lesz; teste, mint a körtefa törzse (...); szíve átlátszó jég, lángoló kohó és fekete andezit; (...) hallgatása, akár a barlang csöndje (...), aki a nappali éjszakába menekül." A végül az édesanyja mellett maradó, saját családját elveszítő legidősebb lányt, a darabbéli Barbarát így mutatja be: "Ha átverik - és átverik!!! - ott találja magát élete labirintusában (...). Ha őt látja az ember, elkezd hinni a lélekvándorlásban, Mintha Börcsök Enikő, Börcsi évezredek óta  lenne itt a földön, újjászületve mindig, sok ezer alakban. Van valami titkos őstudása az emberről, ismerős számára minden élethelyzet - fájdalmaival, örömeivel, szenvedéseivel, halálaival. (...) Ha nézheted, te is jobb leszel tőle."