 Ilyenkor, amikor újra leírja az ember annak a mérkőzésnek a történetét, amelyről előző nap már tudósított, magától értetődően vannak elkerülhetetlenül megismétlődő mondatok, de sokkal kevesebb a száraz tény és adat, sokkal több viszont a szubjektív vélemény és az érzelem. Mert - hiszik, vagy nem - a tudósító is ember... Tavaly november nyolcadika óta várta mindenki Komlón, hogy végre újra győztes meccsnek örülhessen együtt játékos, vezető, szurkoló - ahogyan régen! Mi tagadás, sokáig - csaknem négy hónapig - kellett várni, s aztán február 28-án megtörtént a csoda! Mert - valljuk be - annak ismeretében, hogy a fél komlói csapat beteg, s mindössze egy mezőnyjátékos állt csereként Papp László rendelkezésére, nem a KBSK volt a mérkőzés esélyese. A komlói fiúk azonban - a költőt idézve: "megtörve bár, de törve nem" - olyan találkozót produkáltak a Debrecen ellen, amit sokáig fognak emlegetni, akik ott voltak.
Hazai szempontból nézve rosszul indult a gólparádé (mert azért nem mostanában láttunk 61 gólt komlói meccsen)- ugyanis Gúnya a vendégeket juttatta előnyhöz. De a 2.perc végén már Papp László együttese vezetett 2-1-re, ám Szappanos kihagyott hetese után Gúnya ismét betalált. Ez sem szegte azonban kedvét a foghíjas hazai gárdának, s elmondhatjuk: az első félidő mindenképp az ő akaratuk szerint alakult. A hajdúsági gárda 4-4-nél, majd 16-16-nál utolérte ugyan a KBSK-t, de fordítaniuk egyszer sem sikerült Rédeiéknek. Tapasztalatból tudhatjuk, hogy egy félidő alapján nehéz - ha nem lehetetlen - megjósolni, mi lesz a találkozó végeredménye. Ezen a meccsen mégis szinte minden komlói úgy érezte: most meglesz a siker! A játékosok ugyanis olyan hévvel játszottak, mintha az életük függne ettől a mérkőzéstől. Különösen Dömös, Bakos és Szabó T. óriási akarása volt örömteli, de a többiek is lelkesen, teljes erőbedobással, bátran, kreatívan játszottak - s ez bíztató lehetett a máso dik harminc percre...
Csakhogy azt is tudta a csarnokban mindenki: komlói részről egyetlen "bevethető" mezőny-csere ül a kispadon, Papp Lászlónak tehát gyakorlatilag nincs lehetősége arra, hogy pihentesse a gigászi küzdelemben nyilván egyre jobban fáradó játékosait. A mester dolgát nehezítette az is, hogy a találkozót balszélső nélkül kellett lejátszani, mert az e poszton állandó szereplők nem tudták vállalni a játékot betegség miatt. De azok sem voltak mind egészségesek, akik pályára léptek. Ez viszont ezen az estén senkinek a teljesítményén nem látszott meg!
A szünet után aztán úgy alakultak az események, hogy a lelátón ülők egyik ámulatból a másikba estek. (Aki megteheti, nézze majd meg a találkozóról készült videót, de - ahogy a tegnapi beszámolóban már említettem - ezt szívbetegeknek semmiképp nem ajánljuk!) Mert ebben a harminc percben a kézilabda minden szépsége, izgalma, fordulata benne volt. Úgy kezdődött, hogy a vendégek Mezei és (ki más, mint az egyébként kile nc találatig jutó) Gúnya révén két perc alatt a maguk javára fordították az állást. Aztán a hazaiak következtek: 21-20-nál megint náluk volt az előny. De nem sokáig, mert 21-22-nél újra Lókodiék álltak jobban, 23-22-nél meg ismét a KBSK. Mi ez, ha nem tömény izgalom? A publikum - a játékosokhoz hasonlóan - ugyancsak extázis állapotába került, s úgy zúgott a bíztatás, mint már nagyon régen! És bár többször úgy tűnt, elérkezett a találkozónak az a pillanata, amikor elfogy a komlóiakból az erő, ez nem következett be. A házigazdák újra és újra átlendültek a holtponton, a csodálatosan szurkoló közönségtől támogatva rendre újítani tudtak és akkor sem ijedtek meg, amikor a debreceniek - akik szintén nagyon akarták a győzelmet és ezért láthatóan elszántan küzdöttek - 26-26-nál, majd 27-27-nél is utolérték őket.
Hogy milyen akarással játszottak Papp László játékosai, azt mindennél jobban tükrözte az a jelenet a második félidő derekán, amikor Dömös emberhátrányból szerzett gyönyörű gólt egy bátor betörés után, vagy amikor Szappanos e gy kihagyott ziccer után még az alapvonalon túl igyekezett "kikászálódni" a labdafogó hálóból, miközben az ellenfél a kontrából ziccerbe került, de az egész meccsen parádézó - és a többieket folyamatosan buzdító - Szabó T. megfogta a megfoghatatlannak hitt lövést és örömében csókot nyomott a labdára!
Szóval az izgalom a tetőfokára hágott - és még mindíg volt vissza tíz - pokolian hosszú - perc. Ha visszagondolunk az utóbbi hónapok komlói mérkőzéseire, bizony azt kell látnunk: jónéhány találkozó "ment el" a végjátékban. Szombaton este azonban nem ez történt... A találkozót egyetlen perc pihenés nélkül végigjátszó, biztos kezű "Tibike", az elnyűhetetlen Zozó, de mindenki más, aki éppen a pályán volt, a maximumot teljesítette! Nem véletlen, hogy az egész csapat nagybetűvel szerepelt a tudósításokban. Rászolgáltak! Mert ebben az utolsó tíz percben, melytől annyira féltették őket szurkolóik, olyat tettek, amire talán senki sem számított (kivéve persze Papp Lászlót, aki úgy tudta - nem először - motíválni a csa patot, ahogyan a nagykönyvben meg van írva). Az első félidőhöz képest, meg a második játékrész elejéhez képest lelassult ugyan a gólgyártás, de ez most a KBSK-nak kedvezett. Szabó T. ugyanis továbbra is lehalászta a fogható labdákat, a társak pedig 27-27 után háromszor is mattolták a Debrecen jónevű és jól is védő légiós portását. 30-27 volt hát az állás, de még mindig csak az 55.percben járt az időmérő. És Lókodi - aki addig szinte csak büntetőből tudta bevenni Szabó kapuját - most akcióból is gólt szerzett, igaz, Dömös a következő támadásból ismét háromra növelte a hazai előnyt! De az 59. percben előbb Rédei, majd az utolsó percben Mezei is eredményes volt, ám az egyenlítésre már sem erejük, sem idejük nem maradt a vendégeknek, akik egyébként el sem akarták hinni a lefújáskor, hogy e zt a meccset bizony elveszítették.
Kovács Mihály, a DKSE edzője rögtön a lefújást követően ugyan odarohant a Kékes testvérekhez és vehemensen magyarázott nekik valamit, azt azonban nem tudtuk meg, mi lehetett az, mert később a sajtónak nyilatkozva nem említett kifogást a bírókkal kapcsolatban.(Nem is lett volna rá oka.)
S ha már az edzőknél tartunk, ne feledkezzünk meg Papp László (7.kép) fantasztikus teljesítményéről sem! Mert a csodához bizony az ő zsenialitása is kellett. Az ugyanis, hogy egyetlen cserével, egy ilyen iramú mérkőzésen, a sérülések, betegségek miatt felbolygatott csapatszerkezettel ilyen energiákat tudott mozgósítani játékosaiban, s ilyen taktikát kidolgozni és a meccs során azt többször változtatni - az fontos eleme, kihagyhatalan tényezője volt a sikernek.
A komlói CSAPAT-ra (8.kép) visszatérve: nehéz közhelyek nélkül beszélni erről a rég várt és tényleg megérdemelt, csodálatos győzelemről. Mert ha azt mondjuk, a szív és az akarat diadala volt a Debrecen legyőzése, az nem fejezi ki azt az elszántságot, bizonyítási vágyat, ami a játékosok és edzőjük tekinetében látszott. Azt pedig talán még nehezebb szavakkal leírni, hogy milyen volt a hangulat szombaton este a sportcsrnokban a mérkőzés alatt és a találkozó lefújása után!(1.és 6.kép) Ezek azok az érzések, amiért érdemes Komlón meccsre járni, amiért szükség van erre a csapatra! A tavaszi mérkőzések közül ugyan ez volt az első, amit megnyert a KBSK, de a Tatabánya, a Dunaferr és a PLER ellen is olyan arcát mutatta a gárda, melyet az ősz folyamán alig-alig láthattunk. Aki nem volt ott szombaton este, biztosan egy maradandó élménnyel lett szegényebb, de - reméljük - átélhet valami hasonlót, ha eljön a következő hazai meccsre március 14-én, amikor a Skaliczki László vezette - idegenben egyáltalán nem verhetetlen - Kecskemét lesz a vendég Komlón.
Publikálta
null |
 |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|
