Nem "kispályázott" a takarító cég vezetője: évek alatt 200 millióval rövidítette meg az államot.
Éveken át elhitette alkalmazottaival egy pécsi székhelyű takarítócég, hogy a jogszabályok szerint foglalkoztatja őket, ám az adóhivatalhoz nem jelentette be a munkavállalókat. A foglalkoztatottak tudta nélkül - több éven át - összesen 128 főt foglalkoztatott feketén a vállalkozás, amely ebben az időszakban általános forgalmi adót sem fizetett, így mindent egybevetve több mint 200 millió forinttal rövidítette meg az állami költségvetést – adta hírül ma délután Marton Ferenc. Az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának sajtóreferense a részletekről is beszámolt.
A pécsi társaság ugyan kötött munkaszerződést az alkalmazottakkal, akiknek bérjegyzéket is kiállított, melyen a jogszabályoknak megfelelő mértékű adókat és járulékokat levonta a fizetésükből, de a dolgok közben másként alakultak. A társaság tulajdonosa ugyanis nem jelentette be a foglalkoztatottakat, a tőlük levont adó- és járulékelőlegeket pedig az államkassza helyett a saját zsebébe „fizette”. A takarítócég 2002 és 2005 között számos baranyai gazdasági társaságnál és önkormányzati fenntartású intézményben, illetve hivatalban végzett takarítási munkát.
A cégnél most lezárult revízió megállapította, hogy az említett időszakban a takarítással foglakozó társaság nem teljesítette általános forgalmi adóbevallási és –fizetési kötelezettségét sem. Az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága 102,5 millió forint általános forgalmi adóhiányt, valamint összesen 107 millió forint be nem fizetett járulékösszeget állapított meg és emellett csaknem 170 millió forint adóbírságot, illetve késedelmi pótlékot szabott ki.
Az adójogszabályokat szándékosan figyelmen kívül hagyó „vállalkozó” ellen adócsalás miatt tett feljelentést az APEH.