Két, Somogy megyében található zsáktelepülést köt össze, s egyúttal Tab kistérségét is jobban bekapcsolja a Balaton és az M7-es autópálya vérkeringésébe az a 9650 méteres új út, amelyet a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF) épít meg a közeljövőben. A fejlesztés az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Program (ÚMFT DDOP) kiemelt projektjeként, 3,5 milliárd forintból valósulhat meg.
Az úthálózat sűrűsége - a Dél-alföldi és az Észak-alföldi régiók után - a Dél-Dunántúlon a harmadik legkisebb, ez utóbbi térség településszerkezete viszont sűrű. Ennek tulajdonítható a zsáktelepülések rendkívül magas száma. A kistérségek komplex elérhetőségi vizsgálatait elemezve megállapítható, hogy a Dél-dunántúli régióban jelentős területek számítanak elzárt térségeknek. A fejletlen belső úthálózat negatív hatásaként nagy területeken még a megyeszékhely sem érhető el 60 percen belül, nemhogy a régiót alkotó társmegyék központjai. A kedvezőtlen elérhetőségi viszonyok gátolják az egységes regionális piac és a regionális identitástudat kialakulását, akadályozzák az elzárt területen élők hozzáférését a különböző szolgáltatásokhoz, és gátolják a munkaerő napi mobilitását. A Lulla-Balatonendréd közti, 9650 méter hosszú összekötő út hálózati jelentőségű lesz: nemcsak a két község között teremti meg ugyanis a kapcsolatot, hanem a térség legnagyobb települését, Tabot is összeköti a Balaton-parttal, valamint forgalmi kapcsolatot biztosít az M7-es autópályával. A megnyitásnak köszönhetően - az eddig zsákfaluként létező két településen - gazdasági fellendülés várható (az új út nyomvonala a települések központjait ugyanakkor kikerüli). Az pedig külön öröm az ott élőknek, hogy Balatonendréd - mint kistérségi határon fekvő település - tabi elérhetőségének javulásával az eddigi siófoki orientáció kétirányúvá válhat. Az út Tab térsége gépjármű-forgalmának mintegy 60 százalékát fogja bonyolítani, ezzel tehermentesíti majd a 65-ös és a 6505-ös utak forgalmát, egyben a kistérség belső kapcsolatait is szorosabbra fonja. Az új közlekedési kapcsolat kiépítésével a tabi kistérség is részesülhet a fonyódi kistérséghez hasonló balatoni elérhetőséggel, amely - párosítva a kirándulási és természetbarát lehetőségekkel - a turizmus növekedését vonhatja maga után. A háttértelepülések bekapcsolása ugyanakkor a Balaton-partiak számára is előnyös lehet. A megnövekedett és változatosabb kínálattal ugyanis meghosszabbodik az idegenforgalmi szezon és ezzel együtt a vendégek tartózkodási ideje is. A turisztikai kínálat - térben és időben való - „kihúzása” a fenntarthatóságot is elősegíti. A jobb elérhetőség, a lerövidült menetidő mindezeken túl a gazdaság egyéb területein is éreztetni fogja pozitív hatását. Az érintett településeken emelkedni fog a gazdasági aktivitás, így a munkanélküliség csökken. A népességeltartó-képesség megnő, a kedvezőtlen demográfia folyamatok pedig mérséklődnek.
Az összejövetelen elhangzottak szerint az összekötő út 9650 méter hosszúságban, három csomóponttal és három buszöböl párral épül meg. A kivitelezés - a közbeszerzési eljárást követően - 2009 tavaszán kezdhető meg, a beruházás tervezett befejezése: 2010. december vége. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|