"Feledékeny" volt a kőműves - most 27 milliót kell fizetnie
Mintegy 45 millió forinnyi bevételt akart eltitkolni az a Tolna megyei építőipari vállalkozó, akiévről évre veszteséget vallott be az a
Szekszárd melletti településen bejegyzett kőműves, aki bevételeinek mintegy a
felét, két év alatt összesen több mint 45 millió forintot „felejtett el” a
könyvelésében feltüntetni. Az építőipari vállalkozó adott ugyan számlát a
megrendelőinek, ám a bevételt már nem könyvelte le a pénztárkönyvében. Az APEH
Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának revizorai összesen 27 millió forint
adóhiányt állapítottak meg a feledékeny kőművesnél. A Tolna megyei
építési vállalkozó – bevallásai alapján – folyamatosan veszteséget termelt,
amit az általa végzett tevékenység, a bevallott árbevétel és az anyag-, illetve
árubeszerzés aránya, továbbá a foglalkoztatott alkalmazottak létszáma nem
indokolt. Az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága által végrehajtott
ellenőrzés megállapította, hogy a kőművesnek a vállalkozásból származó
jövedelme nem nyújtott fedezetet a KSH által kimutatott létminimum szerinti
megélhetésre sem, pláne a kőműves által megfizetett életbiztosítási díjra és az
adózó könyvelésében szereplő tőkebetétre.
A revízió
megállapította, hogy a Szekszárd melletti településen bejegyzett vállalkozó
kiállította ugyan a számlákat a megrendelőinek, ám a bevételek mintegy felét sem
a pénztárkönyvében, sem a bevallásaiban nem tüntette fel. Két év alatt összesen
több mint 45 millió forintot tett így zsebre. Az adóhatóság a megrendelőktől bekért
bizonylatok, illetve a vállalkozó bankszámla-kivonata alapján állapította meg
az adózó árbevételét a kérdéses időszakban. Ez alapján 15,7 millió forint
személyi jövedelemadó és 11,3 millió forint általános forgalmi adó, valamint
13,5 millió forint adóbírság és 5,7 millió forint késedelmi pótlék
megfizetésére kötelezte a kőművest.