Nem csak az időjárásban, az APEH-nál is vége a kánikulának
Javuló nyugtaadási, romló
foglalkoztatási fegyelem a régióban - egy mondatban így foglalhatnánk össze a közel két hónapos ellenőrzés-sorozat tapasztalatait. Mint azt a helyilapok.hu-nak Marton Ferenc elmondta, minden
harmadik ellenőrzés során találtak valamilyen foglalkoztatással kapcsolatos
szabálytalanságot a revizorok a Kánikula kommandó keretén belül lezajlott
ellenőrzési akciósorozatban. Két hónap alatt 48 településen összesen 716 ellenőrzést
hajtottak végre az operatív adóellenőrök, a kiszabott mulasztási bírság összege
várhatóan meghaladja a 28 millió forintot. A Kánikula kommandó 2008. június 30-a és augusztus
25-e között, egyidejűleg az ország valamennyi régiójában zajlott. Az ellenőrzés-sorozatban
nyolc hatóság ellenőrei vettek részt azzal a céllal, hogy visszaszorítsák a
feketegazdaságot és jogkövető magatartásra késztessék az adózókat. Az APEH
Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának revizorai a bizonylatadásra, az
árueredet igazolására és a foglalkoztatottak bejelentésére vonatkozó szabályok
betartását ellenőrizték elsősorban. Bizonylatadás – javuló fegyelem:Dél-Dunántúlon az adóellenőrök nyolc hét alatt
összesen 594, a nyugtaadás teljesítésére vonatkozó ellenőrzést hajtottak végre. Ezek közül megközelítőleg minden negyedik során tapasztaltak valamilyen
szabálytalanságot. A korábbi évekhez képest csökkent a nyugtát egyáltalán nem
adó vállalkozók száma (összesen 46 esetben nem adtak bizonylatot az ellenőrzés
alá vont adózók, akiknek mintegy fele közterületen árulta portékáját),
ugyanakkor nem csökkent a pénztár-nyilvántartással kapcsolatos szabálysértések
(szigorú számadású nyomtatványok nem megfelelő kezelése, pénztárgép-memória
szabálytalan kiírása) száma.
Ellenőrzések
száma (db)
Szabálytalanságok
aránya (%)
Kiszabott
bírság várható összege (Ft)
Baranya
megye
159
14,5 %
5 800 000
Somogy
megye
204
37,8 %
8 130 000
Tolna
megye
231
18,7 %
7 340 000
Dél-Dunántúl
594
24,2 %
21 270 000
A Kánikula kommandó bizonylatadási
fegyelem megtartására irányuló ellenőrzései, Dél-Dunántúl
Árueredet – szinte makulátlan
Az értékesítésre kínált áruk beszerzési bizonylataira
vonatkozóan a Kánikula kommandó keretében összesen 48 ellenőrzést hajtott
végre az APEH a régióban. Az adózók mindösszesen három esetben nem tudták a
helyszínen bemutatni a bizonylatokat, de utólag valamennyi esetben pótolták
ezt.
Foglalkoztatás – fekete alkalmi
Az alkalmazottak szabályszerű foglalkoztatására
vonatkozóan a revizorok összesen 74 ellenőrzést hajtottak végre a
régióban és 25 esetben regisztráltak valamilyen szabálytalanságot, vagyis
minden harmadik ellenőrzés bukkant feketefoglalkoztatás nyomára. Szinte
valamennyi esetben az alkalmi munkavállalói könyv hiányos kitöltését jegyezték
fel az ellenőrök.
Ellenőrzések
száma (db)
Szabálytalanságok
aránya (%)
Kiszabott
bírság várható összege (Ft)
Baranya
megye
23
43,4 %
3 060 000
Somogy
megye
25
32,0 %
2 100 000
Tolna
megye
26
23,1 %
1 980 000
Dél-Dunántúl
74
33,8 %
7 140 000
A Kánikula kommandó foglalkoztatási fegyelem
megtartására irányuló ellenőrzései, Dél-Dunántúl
A bejelentés nélküli foglalkoztatás miatt várhatóan
összesen 23 üzlet 12 napos bezárását rendeli el az adóhatóság, míg egy –
visszaeső – üzlet esetében 30 napos üzletbezárást kezdeményez az APEH.